Nacsát kitette a TV2 a pókerműsorból

Vágólapra másolva!
Nacsa Olivérre számít a TV2, de többet nem szerepelteti péntek esti pókerműsorában.
Vágólapra másolva!

Péntek esténként, 11 után szokott jelentkezni a pokerstars.hu, a TV2 műsora, melyben a néha még kártyát sem nagyon látott celebek mérkőznek meg dörzsöltebb zsugásokkal. Múlt péntek este csak 10,8 százalékos közönségarányt ért el a műsor, ami nagyon gyenge, simán verte A hatalom hálójában futó sorozat, holott előbbi (a gázsik, a stáb munkája és a nyeremény miatt) egy percre vetítve biztosan többe kerül, mint az amerikai széria.

A műsorból Nacsa Olivér kénytelen távozni, nem tudott kibontakozni Korda György mellett, tudta meg a Velvet. Nacsa az első adásban például jóformán észrevehetetlen volt, de maga is úgy érzi, hogy kicsi a szerepe, nem tud kitejesedni. Mivel a TV2 hasonló véleményen van, a későbbi adásokban már Balázs Klári ül férje mellé kommentátorként, Nacsa pedig eltűnik a műsorból. A csatorna közölte, hogy továbbra is számítanak a humoristára - csak még keresik a helyét.