Stábtagok perlik az amerikai Megasztárt

2009.03.22. 19:57

Az American Idol egykori munkatársai a munkajogi törvények megszegésével vádolják a műsor producereit.

Korábbi stábtagok perelték be az American Idol-t készítő FremantleMedia észak-amerikai részlegét. A felperesek azt állítják, hogy a tehetségkutató műsornál az előírtnál jóval többet kellett dolgozniuk, de főnökeik, ahelyett, hogy kifizették volna a túlórákat, inkább a blokkolócédulák meghamisításával intézték el a dolgot.

A producerek az ebédszünetet és a kötelezően előírt pihenőidőt is megtagadták az alkalmazottaktól, vagyis több ponton szembementek Kalifornia állam idevonatkozó törvényeivel. "A hollywoodi csillogásnak nyoma sincs a háttérmunkások körében" - summázta az esetet a sértetteket képviselő ügyvéd, Jonathan Biddle.

Az ügy kimenetelét illetően bizakodásra adhat okot, hogy januárban két hasonló perben is a munkások nyertek a tévétársaságok és produkciós cégek ellenében. Igaz, akkor kollektíven lépett fel többszáz stábtag, míg most csak néhány alkalmazott perel - mindenesetre így is jó hátszelet jelenthetnek a korábban elért győzelmek.

A hasonló ügyek egyébként régebbi keletűek, nemcsak a háttérmunkások, de akár az írók körében is: a háromhónapos írósztrájknak például az volt az egyik fő célkitűzése, hogy a realityprogramok írói is hasonló jogokat kapjanak, mint azok, akik a fiktív (vagyis jóval részletesebb forgatókönyvet igénylő) műsorokon dolgoznak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK