Tévésorozatot kaptak a Madagaszkár pingvinjei

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban szombat este indult a The Penguins of Madagascar - az egészestés rajzfilmek alapján mókás kalandra lehet számítani.
Vágólapra másolva!

A Madagaszkár-ban és a tavaly novemberi folytatásban talán nem is a négy főhős, hanem a melléjük szegődött (szintén négyfős) pingvincsapat szolgál a humor legfőbb forrásául. A Kapitány (Skipper), Kowalski, Rico és a Közlegény ezúttal a tévét célozzák meg, szombattól a Nickelodeon sorozatában szórakoztatják az amerikai gyerekeket.

Pontosabban nemcsak a gyerekeket, hisz a The Penguins of Madagascar - rajzfilmhez képest - elég későn, 21.30-kor kerül adásba, és a későbbiekben is 20 órai kezdettel sugározzák, csak két hét múlva fog átkerülni hangsúlyozottan gyerekeknek szóló műsorsávba, szombat délelőttre. A csatorna vezetői tehát felnőtt nézőkre is jócskán számítanak.

A pingvinek főszereplésével készült már egyébként egy alig több mint tízperces rövidfilm, amely magyarul A Madagaszkár-pingvinek és a karácsonyi küldetés címet kapta, és stílusosan karácsonykor láthattuk itthon - reméljük, a mostani sorozat is hamar átkerül hazánkba.

A széria a korábbi rajzfilmek nyomán halad, az első részben például Julian király, a lemúrok vezére keseríti meg a pingvinek életét, így hőseink útra kelnek, hogy találjanak egy lemúrmentes övezetet. Igaz, a második epizód már egy korábban ismeretlen szereplővel gazdagodik, itt tűnik fel Marlene, a szatirikus vidra.