Kamu-angol a gyerekek Megasztárján

Vágólapra másolva!
A Jetix csatorna Légy te is Jetix-sztár! címmel hirdetett tehetségkutatót, melynek első budapesti válogatójára az [origo] is ellátogatott. Az RTL-en látott Kovácsovics Fruzsina, a Megasztár-ral ismert lett Széles Iza, Steiner Kristóf és Gerhát-Molnár Irina, a Jetix magyarországi képviselője több száz, hét és tizenhat év közötti jelentkezőt nézett meg, akik egy része valóban tehetségesnek bizonyult, de akadtak persze olyanok is, akikben inkább csak az önbizalom volt meg a leendő sztársághoz. Riport a Cinema City Arénából.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel tíz óra van, és a főváros nagy részén valószínűleg e szerint, vagyis álmosan, lassan zajlik az élet - nem úgy az Aréna Plázában, ahová egész iskolai osztályok érkeznek dalolva, és már kilenc óta gyűlik a tömeg, annak a kétezer gyereknek mintegy a fele, akik Budapestről regisztráltak a Jetix versenyére. A csatorna a Hannah Montana és a Rocktábor-ból ismert Jonas Brothers népszerűségét lovagolja meg a mostani tehetségkutatóval: színpadképes kis énekeseket keres, akiknek nemcsak jó hangjuk van, de a kellő magabiztosság is megvan bennük ahhoz, hogy bálványaikhoz hasonló sztárokká váljanak - csak persze kicsiben, itt, Magyarországon.

A két korábbi válogatón, Pécsett és Győrben már megvannak a győztesek, "nagyon örülök, hogy két ilyen tehetséges gyerek akadt a hálónkba" - mondja Gerhát-Molnár Irina, akitől azt is megtudjuk, hogy a zsűri ott egy tíz-tizenegy, illetve egy tizenhárom éves kislányt választott. Érdekes, hogy amíg Győrből és környékéről mindössze ötvenen jelentkeztek, addig Pécsett egész nap zajlott a válogató; Szeged és Miskolc még hátravan, és a budapesti castingból is csak az első megy le ma, a másodikat április 12-én tartják a szervezők. Mindenesetre a fővárosban remekül működik a popsztárkultusz, a zsűri valószínűleg estig válogatni fog az aspiránsok közül.

Három csoportban terelik be a gyerekeket a Cinema City Aréna hetes termébe, és mindegyik körből ötöt választanak, majd az így összejött tizenötből kerül ki a mai nap ötöse - akikre azonban újabb megmérettetések várnak a továbbiakban. Az április 25-i, több tévécsatorna által is közvetített döntőn már csak az ország öt legjobbja vehet részt, az ottani első helyezett pedig saját demócédét készíthet. Mindez azonban nem motiválja eléggé a gyerekeket, legalábbis egyikük sem akar elsőként énekelni - a nagy tömeg miatt ráadásul mindenkire csak tizenöt-húsz másodperc jut, így a versenyzőknek nagyon észnél kell lenniük, választott dalukból a legerősebb résszel kellene előjönniük.

A zsűri azzal bátorítja a vonakodó gyerekeket, hogy Győrben és Pécsett is az nyert, aki elsőként állt színpadra: erre egy kislány már pördül is ki a vászon elé, majd gyorsan vissza, mert a sorszámát (amit fel kéne mutatnia a zsűrinek) a szüleinél hagyta. A vidéki válogatók hagyománya itt biztosan megtörik, mert a lány remegő hangon, tört angolsággal nyit, nem is hívják vissza. A furcsa kiejtéssel előadott angol számok a későbbiekben is visszaköszönnek, de hallunk sok magyar dalt is - igaz, ezek egy része meg vad éjszakákról, forró csókokról szól, így legalább annyira különösen hangzik egy tíz-tizenkét éves lány szájából.

Forrás: Jetix

Lola Mozdulj már című számát ("Mozdulj már! / Látod, én is vágyom rád") énekli egy pici lány is, aki ránézésre még a hétéves korhatárt sem éri el, de már felnőttesen van felöltözve: neki hangja is, önbizalma is van, méltán kerül be az első csoport nyertes kvintettjébe. Mint ahogy a félig magyar, félig nigériai kislány is, akit anyukája a rekeszizom helyes használatára int a fellépés előtt, ő maga pedig teljes természetességgel kér autogramot a zsűri tagjaitól. Fontos tehát a viselkedés: "Voltak köztetek olyanok is, akiknek nagyon jó hangjuk van, és esélyük lett volna arra, hogy továbbjussanak, de annyira bátortalanok voltatok sokan, hogy ez egy picit rányomta a bélyegét a dologra" - mondja Steiner Kristóf az eredményhirdetésen.

Látunk persze példát ennek fordítottjára is: valaki komplett koreográfiát ad elő, de nem tudja megtámogatni a hangjával; vannak kész minisztárok, flitteres pólóban, csillogó övvel vagy magassarkúban, derékra kötött kendővel - csak épp az énektudásuk hiányzik ahhoz, hogy befussanak. Sok esetben megvan pedig a magabiztos, kihívó üzenet is, többször halljuk például Galambos Dorina Éld át az életem című számát, melynek refrénje: "Ha mégis megkérdeznéd, hogy ki vagyok, / üzenem, én diktálom a divatot". Viszonylag kevés versenyző van, aki el mer szakadni a tinik körében divatos számoktól, bár ritka kivételként egy-egy olyan klasszikus is elhangzik, mint a Highway to Hell vagy a Boldogság, gyere haza.

Forrás: Jetix

Kovácsovics Fruzsina (aki szintén egy tehetségkutatóval, a Csillag születik-kel vált ismertté) kérdésünkre elmondja, hallott nagyon jó produkciókat, de számára "meglepő volt, hogy mennyien nem tudnak énekelni, és mégis itt vannak". Szerinte ezekben az esetekben nagy lehet a nyomás a család részéről, bár az a pár szülő, akit megkérdeztünk, nem így látja a dolgot. Sőt, akad olyan apuka is, aki nagyon is tisztában van gyermeke szerény képességeivel, így már az odaúton igyekezett őt felkészíteni, hogy ne legyen nagyon csalódott, ha nem ő nyer.

A délelőtt egyébként a kiesők számára is jó hangulatban telhetett, hisz a zsűri tagjainak mindenkihez volt egy-két jó szava: a "ne izgulj" rengetegszer elhangzott, amikor pedig egy kislány elfelejtette a szöveget, Széles Iza csak annyit mondott neki, "kamu-angolozz nyugodtan". A jó viszony megvolt fordítva is, egy anyuka például azzal ment oda Steiner Kristófhoz, hogy sokat imádkozott érte, amikor az beteg volt. Aki pedig se énekelni, se táncolni nem tud, annak sincs oka szomorkodni, hisz az is eljuthat Hannah Montana, vagyis Miley Cyrus egyik európai koncertjére - az ifjú sztárjelöltekre szavazók között ugyanis ezt a lehetőséget sorsolja ki a Jetix.