Elhunyt a tévés öreglány

Vágólapra másolva!
86 évesen távozott az élők sorából Bea Arthur, a Maude és az Öreglányok című sorozatok főszereplője.
Vágólapra másolva!

Szombat reggel Los Angeles-i otthonában érte a halál Bea Arthurt, akit a nálunk Öreglányok címmel vetített Golden Girls főhőseként ismerhetett meg a világ. A család szóvivője a sajtónak elmondta, a színésznő rákos volt, de közelebbit nem árult el betegségéről.

Arthur már az ötvenes években feltűnt különböző tévéműsorokban, de csak idősebb korára vált igazán népszerűvé: ötvenéves volt, amikor megkapta első saját sorozatát, a Maude-ot, miután az All in the Family vendégszerepében annyira jól alakította a karaktert.

A magyar nézők egy másik szériából, az Öreglányok-ból ismerhetik Arthurt, itt Dorothy Petrillo Zbornakot játszotta 180 epizódon keresztül. A színésznő mind a Maude-ban, mind az Öreglányok-ban nyújtott alakításáért megkapta az Emmy-díjat, és a két sorozatért összesen kilencszer jelölték Golden Globe-ra.

Később kisebb-nagyobb szerepet vállalt olyan sorozatokban is, mint a Dave világa, a Futurama vagy a Félig üres. Sorozatai közül a legnagyobb népszerűségnek azonban ma is az Öreglányok örvend, olyannyira, hogy a brit, orosz, illetve görög remake után pár hete a törökök is bejelentették, hogy elkészítik a helyi változatot.