Öt év után távozik a Barátok köztből

Vágólapra másolva!
Marenec Fruzsina ma látható utoljára az RTL szappanoperájában.
Vágólapra másolva!

Marenec Fruzsina 15 éves volt, mikor forgatni kezdett a Barátok közt csapatával, de karakterét a közelmúltban kiírták a történetből, így egy ideje már nem dolgozik a stábbal. A korábban fotóalbummal és virággal búcsúztatott lány ma lesz utoljára képernyőn.

"Bevallom, nem számítottam arra, hogy távoznom kell a sorozatból. A családom és a kedvesem mindenben támogat, előrelátó voltam, ezért van elég félretett pénzem, amiből megélek. Több tervem is van, amelyeket a közeljövőben mindenképpen szeretnék megvalósítani. Érdekel a sminkes szakma, szeretnék megtanulni angolul, és műsorvezetőként is szívesen dolgoznék. Most több időm jut magamra, ezért már hozzá is láttam a terveim megvalósításához: magántanárral tanulok, és meghallgatásokra is járok, de hogy konkrétan miért, azt még nem árulom el" - mondta a Blikknek.

Az RTL szappanoperája jövő héttől új ellenfeleket kap sávjában, mert a TV2-n változik a programstruktúra. Jövő hétfőn a Jóban Rosszban 20.20-kor kezd, a Barátok közt viszont 20.30-ra van időzítve. A Mátyás király tér lakóinak kilenctől pedig minden nap más ellenfél jut: hétfőn az NCIS, kedden a Született feleségek, szerdán pedig Doktor House található abban a műsorsávban.