Sorozat készül a Ben Hurból

Vágólapra másolva!
Újabb klasszikus történetből készül modern feldolgozás: jövőre érkezik az ABC-re a Ben Hur.
Vágólapra másolva!

Jövőre négyrészes minisorozatot gyártanak Lew Wallace 1880-as regényéből, amely az 1959-es filmmel vált igazi klasszikussá. A Charlton Heston címszereplésével készített mozi tizenegy Oscar-díjat kapott, ami máig rekordnak számít - csak megismételni sikerült eddig, megdönteni nem.

Nehéz örökséggel néznek hát szembe az alkotók, aminek még nagyobb bukás is lehet a vége, mint mondjuk a közelmúltban forgatott Robinson esetében. Igaz, a klasszikusok újraértelmezésénél mindig megvan ennek a veszélye, de egyrészt az új generációknak is tolmácsolni kell a történetet, másrészt az ötlethiány is érződik néha a tévés szakmában.

A római "barátja" által elárult júdeai herceg, vagyis Ben Hur szerepét az új változatban Joseph Morgan játssza, akit olyan sorozatokban láthattunk korábban, mint a Boszorkák, a Doc Martin vagy a Baleseti sebészet; a barátból lett ellenséget az itthon kevéssé ismert Stephen Campbell Moore (Osztályon felül, Banki meló) alakítja.

Ben Hur érdeklődését Emily VanCamp kelti fel, akit a magyar nézők leginkább az Everwood Amyjeként vagy a Testvérek Rebeccájaként ismerhetnek. A legnépszerűbb szereplő azonban valószínűleg Kristin Kreuk lesz (Lana Lang a Smallville-ből), aki itt Ben Hur húgaként tűnik majd fel. A készítők annyit még elárultak, hogy a híres kocsiversenyt is újraforgatják, mégpedig a marokkói sivatag egyik oázisában.