Nem szavaztak az RTL és a TV2 díjcsökkentéséről

Vágólapra másolva!
Keddi ülésén sem szavazott végül a médihatóság a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának csökkentéséről. A díjcsökkentésről szóló javaslatot korábban bírálta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, aki szerint jövő héten térhet vissza a testület a témára.
Vágólapra másolva!

Keddi ülésén sem szavazott az RTL Klub és a TV2 koncessziós díjának csökkentéséről a médiahatóság - közölte Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke az ülés után. "Nem tettem fel szavazásra az ügyet" - magyarázta Majtényi, hogy a várakozással ellentétben miért nem hozott döntést kedden sem az ORTT. Majtényi úgy ítélte meg, hogy a vita még nem zárult le, és azt mondta, hogy jövő héten térhetnek vissza a témára. "Úgy vélem, elég lesz ennyi gondolkodási idő, hogy a jövő héten a testület szavazzon."

Az egyik tag indítványa - melyről az ORTT-nak szavazni kellett volna -, a rendszert gyökeresen átalakítva bevételarányossá tenné a befizetést. A 3,5 százalékos arány azt jelentené, hogy tavaly - a hatályos szerződésükben szereplő 1,8-1,9 milliárd forintos éves díj helyett - az RTL Klub 1 milliárd 250 milliót, a TV2 pedig 930 millió körüli összeget fizetett volna. Korábban kétszer már elutasította az ORTT a két társaság díjcsökkentési kérelmét.

Majtényi az ülés után megjegyezte: "azon kellene vitatkozni, mi indokolja a csökkentést és a struktúra teljes megváltoztatását". Szerinte nem világos, hogy milyen hatással lenne a hazai médiarendszerre a javaslat elfogadása, ahogy az sem, mi lesz ebben az esetben a - legalább részben - ORTT nyújtotta forrásokból működő rádiók, televíziók sorsa. Majtényi tovább sorolta: azt sem tudni, milyen hatással lehet e lépés a nemsokára megpályáztatandó országos kereskedelmi rádiófrekvenciák koncessziós díjára. Az ORTT elnöke szerint kérdéseket vet fel az is, miként módosítható a bevételcsökkenéssel a médiahatóság költségvetése, amelyet évről évre törvényben állapít meg az országgyűlés.

Majtényi korábban azt mondta:"bedőlhet" a hazai médiarendszer, ha megszavazzák a javaslatot: nemcsak a két közszolgálati tévé alól húznák ki a szőnyeget azzal, hogy - összesen egymilliárd forint körüli - forrástól fosztanák meg ezeket, de nem jutna pénz sok olyan helyi rádió és televízió támogatására sem, amelyek közül nem kevésnek a Műsorszolgáltatási Alapból pályázaton nyert összeg jószerivel az egyetlen saját bevétele.

A javasolt rendszer a médiahatóság működési feltételeit is alapjában rendezné át és többek között nem lennének többé források a digitális átállás közpolitikai feladataira sem. Majtényi László szerint "lehet általános reformot csinálni, de ez egy médiatörvény tematikájába tartozó feladat". Testületi tagoktól az MTI hétfőn úgy értesült: a médiahatóságnak nincsen forgatókönyve arra, miből pótolná saját kieső bevételeit.

A Magyar Televízió ügyvezető alelnöke nem látja indokoltnak a díjcsökkentést; Medveczky Balázs hétfői közleménye szerint a közmédium "bízik abban, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület ellenáll a két nagy külföldi tulajdonú kereskedelmi televízió folyamatos nyomásgyakorlási kísérleteinek". Az MTV szerint indokolatlan a két legnagyobb, évről évre rekordprofitot termelő, külföldi tulajdonú médiacégnek biztosított bármiféle előny, hiszen egyik kereskedelmi televízió sem hozott nyilvánosságra ezt megalapozó adatokat vagy az összefüggéseket bemutató elemzést.

A médiatörvény rendelkezése alapján az RTL Klub koncessziós díja az ORTT egy külön pénzalapjába folyik be, és csak a digitalizációra fordítható, míg a TV2 díjából 70:30 arányban osztozik a Magyar Televízió és a Duna Televízió; utóbbiak - a felügyelő közalapítvány több tagjának közlése szerint - az eredeti koncessziósdíj-bevétellel kalkulálták idei üzleti tervüket.