Fiatal volt, kellett a pénz

Vágólapra másolva!
Kizárta az RTL Klub A királynő című műsorból az egyik esélyest, korábbi aktfotói miatt.
Vágólapra másolva!

Papp Zsófiának aktképei miatt kellett távoznia a felkészítő táborból, számára véget ért a verseny. Talán az időzítés sem véletlen, de feltételezzük, hogy csak most tudta meg a stáb, hogy több férfimagazinban is jelentek meg róla félmeztelen képek. A nemzetközi és a hazai szabályok szerint is, azok a képek, ahol a mell látszik, tehát nem takarja semmi, aktfelvételnek minősülnek, és kizárást vonnak maga után. Dávid Júlia, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója csalódott a fejlemények miatt, és sajnálja, hogy haza kellett küldeniük a lányt.

"Tizennyolc éves voltam, mikor ezek a képek készültek. Most huszonnégy vagyok, most nőttem fel igazán. Nem gondoltam, hogy gáz lesz ebből. A verseny előtt konzultáltam az ügyvédemmel, ő azt mondta, hogy nem lehet baj a félaktokból. Sajnálom, hogy ez lett a vége, nagyon megkedveltem a lányokat, és szerettem volna megmutatni magam a döntőben" - mondta Papp Zsófi.