Vágólapra másolva!
A napokban közölték-közlik a vezető amerikai tévécsatornák a sajtóval és a főbb reklámozókkal, mely sorozataikat, vetélkedőiket, valóságshow-ikat tartják meg a 2009-2010-es tévés évadra, és mely, idén forgatott pilotokban látnak elég fantáziát arra, hogy sorozat legyen belőlük őszre vagy téli kezdésre. Mivel a hazai tévék is tele vannak amerikai produkciókkal, sorozatokkal, realitykkel, érdemes egy pillantást vetni az újoncokra.
Vágólapra másolva!

Korábban is sokszor foglalkoztunk az amerikai televíziós piac nagy vásárával, a LA Screenings nevű eseménnyel, mely mustra száznál több ország vezető tévéinek képviselői számára: a tévés szakemberek itt néznek végig napi féltucat pilotot, majd rendelnek meg sorozatokat, filmeket, valóságshow-kat, csomagban, előzetes, többéves szerződés vagy frissen kötött megállapodás alapján.

A külföldieknek szóló vásár előtt azonban az amerikai sajtó és a főbb reklámozók találkozhatnak az új tervekkel, sorozatokkal. Mivel ezek egy jelentős része átkerül a magyar képernyőkre, mostanában szerencsére csak pár hónapos, legfeljebb egyéves késéssel, érdemes megnézni, a teljesség igénye nélkül, mivel rukkoltak elő idén. Elöl a jobbnak tűnők, utána azok, melyek itthon szűkebb célcsoportnak tetszhetnek, majd pár olyan, amit balgaság lenne áthozni. Persze a válogatás szubjektív, csap pár soros leírás alapján készült, és benne a tévedés lehetősége, de ilyenkor még a legdörzsöltebb tévés szakik sem tudják megmondani, melyik ül le három rész után és melyik lesz az új CSI vagy Lost.

--------------------------------------------------------

Sikeres lehet itthon:

Human Target

A Cobra 11-en felnőtt nemzedék, a három Helyszínelő-sorozat tábora, a Gyilkos elmék, az NCIS hívei biztos adnának egy esélyt ennek a FOX-drámának, melyben Mark Valley egy magánnyomozót, testőrt alakít, aki úgy menti meg a fenyegetettségben élő, veszélyben lévő megrendelő életét, hogy folyamatosan a környékén van, beépülve, talán álruhában, álcázva. Rengeteg akciót, bunyót, lövöldözést ígérnek, amit igencsak szeret a kanapén elheverő, este kilenc után sok gondolkodást már nem igénylő magyar.

Past Life

Nem olyan akciódús, mint az előző, viszont érdekes a koncepció: a rövid szinposzis szerint valami olyasmi lesz, mint a Döglött akták és a Szellemekkel suttogó közös szerelemgyereke, melyben egy pszichológus csatlakozik pár nyomozóhoz, hogy kiderítsenek olyan eseteket, melyek megfejtéséhez a múltba kell reppenni képzeletben - talán épp az elkövető vagy az áldozat előző életébe.

Mercy

Az NBC új, kórházas sorozata lesz, és azért tesszük az itthon is esélyesek közé, mert a magyar nézők mindig is szerették az efféle szériákat (Klinika, Kórház a város szélén, Doktor House, Vészhelyzet, Grace klinika). Drámai sorozatnak van feltüntetve, de nyilván lesz benne humor is (azért kevesebb, mint a Dokik-ban), a sok érzelem és érzelgősség mellett. Amiben újat adhat, az, hogy ezúttal a nővérek, ápolónők szemszögéből jelennek meg az események.

Trauma

Alapvetően orvosi dráma, tehát áll rá mindaz, amit fentebb leírtunk. Ez a sorozat San Franciscóban játszódik majd, és a magyar néző megkaphat mindent, ami miatt a Cobra 11-et vagy a Medicopter 117-et nézi, hiszen itt egy gyorsreagálású egység rohan azonmód, ha veszély van, legyen az tengeren, földön vagy levegőben. Robbanás, adrenalin-löket, sok látványos jelentet várható, és ha jók a karakterek, érdekes vázra húzzák fel a sztorit, akkor siker lehet.

Forrás: [origo]

Three Rivers

Alex O'Loughlin (Holdfény) a főszereplője a Three Rivers című CBS-sorozatnak, mely akár a magyar nézőknél is kedvelt lehet, hiszen itthon jól mennek a kórházi drámák. Nagy megrázkódtatások, sírások és örömkönnyek pedig itt várhatóak, ugyanis a történet jórészt egy transzplantációs klinikán játszódik, a főszereplők pedig a donor, a donorszervre váró beteg, illetve maga az orvos.

Flash Forward

Igazából nem lesz hisztérikus siker itthon, de megérdemelne némi figyelmet. Alapvetően gond lesz abból, hogy hosszú történetszállal operál, azaz összefüggő részekből áll majd, tehát aki kihagy pár epizódot, nehezen találja majd a helyét - a magyar tévét ezért is szereti jobban a különálló, önmagukban is értelmes részeket felvonultató sorozatokat. A Flash Forward arról szól, hogy minden elsötétül a világon, és minden embernek felvillan két percre a jövő. Hogy aztán abba az irányba indulnak-e, vagy épp igyekeznek megváltoztatni mindent, az nagy kérdés.

Forrás: [origo]

NCIS: Los Angeles

Egy jó spinoff, mint a CSI-sorozatok esetében, hozza magával az eredeti szériát kedvelő tévézőket. Az NCIS itthon is elég kedvelt, az USA-ban is jól megy, kapott is egy testvérsorozatot a CBS-től, Chris O'Donnell-lel. Még akkor sem csodálkoznánk nagyon, ha egy nyomozás során a főszereplők összeakadnának az adott ügyben régóta szaglászó Bordással (Tűzvonalban) és Jack Bauerrel (24), ugyanis az új NCIS-sorozat hősei az állambiztonságra veszélyes bűnözőkkel, terroristákkal és effélékkel veszik fel a harcot. A bunyó és a látványos autósüldözés pedig kedvére van a magyarnak.

The Forgotten

Ha nem hasal el menten, akár itthon is megszerethetik majd a nézők. A 24-ben is látott Reiko Aylesworth is szerepel benne, amúgy amatőr bűnüldözőkről szól, akik olyankor lépnek akcióba, ha már a rendőrség tehetetlen, és feladja a reményt. Minden esetben ismeretlen áldozattal lesz dolguk, tehát duplán nehéz a munka, hiszen nemhogy a gyilkost nem látják, de a tetem személyazonosságát sem ismerik.