Vágólapra másolva!
Ismerős arc, pontosabban hang tűnik fel a Batman-ből készített új animációs sorozatban.
Vágólapra másolva!

Érdekes szerepet kapott az Így jártam anyátokkal Barneyja, vagyis Neil Patrick Harris: a Batman: The Brave and the Bold-ban egy gonoszt alakít, aki folyton énekel. Miután animációs sorozatról van szó, a színész csak a hangját adja a produkcióhoz.

Az idei Tony-díjátadó házigazdájaként Harris bebizonyította, hogy saját magától is vicces tud lenni, nem csak az Így jártam anyátokkal forgatókönyvírói adják a szájába a poénokat. A gálán ráadásul dalra is fakadt, így kiderült, hogy az énekhangja sem rossz.

Erre pedig nagy szükség lesz a Batman-történetek új adaptációjában, melyet a Cartoon Network mutat be. Harris június 24-én a Comic Con elnevezésű képregény-kiállításon debütál a Music Maister nevű, megalomán gonosz szerepében.

Harris korábban is vállalt már énekes szerepet, mégpedig Joss Whedon (Buffy, Angel, Dollhouse) internetes minisorozatában, a lökött szuperhősöket felvonultató Dr. Horrible's Sing-Along Blog-ban. Így a különleges képességekkel rendelkező hősök terén is van már tapasztalata, főleg, hogy a 2003-as Spiderman-rajzfilmsorozatban ő adta a hangját Peter Parkernek.