Vágólapra másolva!
Ismert és kedvelt színésznővel bővül a következő évadban a Született feleségek stábja.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, az egyik született feleség végleg lelép a sorozatból: valószínűleg az ő karakterét próbálják pótolni az alkotók azzal, hogy az ősszel induló új évadban Drea de Matteónak is adtak egy nagyobb, rendszeres szerepet.

A színésznőt korábban a Maffiózók-ban láthattuk, itt ötvenhat epizódon keresztül játszotta Christopher Moltisanti barátnőjét, a később igen csúnya véget ért Adriana La Cervát. Igaz, egy lényegesen vidámabb szerepből, a Joey Ginájaként (a címszereplő nővéreként) is ismerhetjük.

Drea de Matteo a Született feleségek-ben is egy olasz származású nőt fog alakítani, aki kemény kézzel irányítja családját, vagyis tájépítész férjét és kissé neurotikus fiát. A történet szerint ők lesznek a Lila Akác köz legújabb lakói, a többi családtag megszemélyesítőjét viszont még keresik a producerek.

A Született feleségek szeptemberben kezdi a hatodik évadját, ami az eredeti elképzelések szerint az utolsó előtti lett volna - tavaly azonban az ötletgazda, Marc Cherry még két évre aláírt az ABC-vel, így valószínű, hogy a sorozat csak a kilencedik szezonnal ér véget.