Tévés rekord lehet Michael Jackson búcsúztatása

Vágólapra másolva!
A világ egyik legnézettebb televíziós közvetítése lehet Michael Jackson keddi búcsúztatása, a ceremónia szervezői több százmillió nézővel számolnak.
Vágólapra másolva!

A helyi idő szerint délelőtt 10 órakor (közép-európai idő szerint 19 órakor) kezdődő búcsúztatás élő közvetítésének jogait a Jackson família ingyenesen kínálta fel a televíziós csatornáknak. A ceremóniát az interneten is végigkísérhetik az érdeklődők, itthon a CNN-en és a Reflektor tévén követhetik a nézők.

Eddig mindössze maroknyi olyan tévés eseményt tartanak számon, amelyek világszerte hatalmas érdeklődést váltottak ki. Sokan ezek közé sorolják John F. Kennedy meggyilkolását 1963-ban, az első holdra szállást 1969-ben, valamint Diana hercegnő temetését 1997-ben. Utóbbi nézettségét a BBC 2,5 milliárdosra becsülte. II. János Pál pápa négy évvel ezelőtti temetését szintén több milliárd tévénéző kísérte figyelemmel.