Rajzfilmen derül ki Dexter titka

Vágólapra másolva!
A Dexter alkotói szokatlan irányba fordulnak: rajzfilmen jelenítenék meg a sorozatgyilkos ifjúkorát.
Vágólapra másolva!

Létezik már egy rajzfilmsorozat, aminek egy bizonyos Dexter a főszereplője, de az ő laboratóriumában korántsem esnek meg olyan beteg dolgok, mint amilyenekre a most készülő animációs szériában számíthatunk.

Az Earl Cuts címet kapott produkció ugyanis azt göngyölítené fel, hogy hősünk miként vált sorozatgyilkossá - aki ugyanakkor a jó oldalon áll. A rajzfilmet a Dexter alkotógárdája készíti, a főhősnek természetesen Michael C. Hall adja a hangját, aki az eredeti változatban játssza a figurát.

A tizenkét részesre tervezett sorozatot nem adnák a tévében - hogy azért ne zavarják túlságosan össze a sorozat világát -, ellenben az interneten mindenki megtekinthetné. Az ötletet egyébként a jelenleg futó képregényes és tévés kiállításon, a Comic-Conon jelentették be az alkotók.

Itt vetítettek részleteket a Dexter közelgő negyedik évadjából is, melyben már a főhős gyermeke is fontos szerepet játszik, a főgonoszt, vagyis Dexter legújabb ellenfelét pedig John Lithgow alakítja.