A Filmmúzeum keddtől újra adja a Forró szél című sorozatot, amelyet legtöbben bizonyára nem a cím alapján, hanem a főhősről, Surdáról azonosítanak be. A csetlő-botló kisember kalandjait a nézők a mai napig megmosolyogják, nem lehet véletlen, hogy a retrócsatorna két éven belül már harmadszor tűzi műsorára.

A Forró szél nem mai sorozat: 1980-ban készült, hazánkban 1984-ben mutatták be először. Akkor még csak két tévécsatorna közül lehetett választani, a hétfő adásszüneti nap volt, és Jugoszlávia (ahol a széria készült) is egyben volt még. Sok minden megváltozott azóta, de a Forró szél ma is szórakoztató, legfeljebb annyi történt, hogy a cinikus társadalomkritika korrajzzá szelídült - annak viszont igen kiváló maradt.

A sorozat ugyanis helyénvaló módon ábrázolja a szocializmus visszásságait, elsősorban azt, hogy mindenki csak ímmel-ámmal dolgozik, de a mulasztásoknak semmi következményük nincs. Surda ugyanis - afféle Mekk mesterként - mindenféle munkát elvállal, de kiderül, hogy semmihez sem ért igazán. A széria úgy kezdődik, hogy hősünk Belgrádba megy borbélykodni, később pedig (többek között) taxisofőrként, kutyakozmetikusként és irodistaként próbál helytállni.

Először eredeti szakmája is nehezen megy neki, bár a sztori végére (úgy nyolc-tíz év múlva) sztárfodrász lesz: kezdetben viszont állandóan alacsony vérnyomására panaszkodik, úgyhogy el-elszundít munka közben - így előfordul, hogy a türelmetlen vendég önmagát borotválja meg, persze kevés sikerrel. Surda aztán az irodában sem restell felfeküdni néha az íróasztalra, ha épp leesik a vérnyomása; Németországot is megjárja, de végig Görögországba vágyik, ahol egyszer már járt - innen a cím, Forró szél.

Van persze egy szerelmi szál is (ne csak munkából álljon az élet), így Surda egy idő után összeházasodik Vesnával, a stewardesszel. Lakást is kapnak, ahova Firga bácsival együtt tudnak csak beköltözni, csak előbb ki kéne verniük onnan egy házfoglalót, pontosabban lakásigénylőt - a szocializmus más furcsaságai is megmutatkoznak tehát. És még nincs vége: Vesna cigit csempész nyugatról, a boltvezető parafadugót és rágógumit lop az üzletből, a botcsinálta szerelő kikéri magának a kritikát: "A csap csöpög ugyan, de amikor idejöttem még folyt" - mondja.   

A legjobban eltalált figura talán Surda barátja, Bob, aki életművészként sulykolja hősünkbe a könnyű élet = könnyű pénz lehetőségét, de aztán ő lesz az, aki a legjobban megkeseredik: aprópénzre váltja álmait, irodista lesz, hamar megöregszik. Surda ugyan menő fodrász lesz a végén, de így is nosztalgiával telve tér vissza egykori üzletébe (amelyből azóta lemezbolt lett), mint ahogy mi is kissé szentimentálisan gondolunk az alapvetően hibás, de mégis szépemlékű korra, amit a sorozat ábrázol.

A sorozat mindössze tíz, egyenként ötvenperces részből plusz egy tévéfilmből áll, ám rövidsége ellenére is hamar kultikussá vált, legalábbis a környező országokban, Magyarország mellett például Romániában - Nagy-Britanniában nem jelenthet túl sokat a Hot Wind cím, ahogyan ott fordították a Vruc vetar-t. A régióban viszont még a széria vége előtt divatba jött a Surda által hordott (és ma már igen röhejesen ható) pepita kalap, mint ahogy a főcímdal is nagy sikert aratott, rengetegen feldolgozták:


A főszereplő, Ljubisa Samardzic is nagy népszerűségnek örvend(ett) idehaza, olykor talán össze is futhatunk vele, hisz lánya Budapesten él. A színészt világhírű kollégák mellett is láthattuk például A neretvai csatá-ban (ahol Orson Welles, Yul Brynner és Franco Nero partnere volt), de rendezőként is kipróbálta magát, sőt ilyen minőségben még a Berlini Filmfesztivál Arany Medvéjére is esélyes volt, Égi horog című filmjével.