Kockázatos a Jóban Rosszban hosszú szünete

2009.08.02. 8:59

Szokatlanul hosszú nyári szünetre ment a Jóban Rosszban, és ennek - a válság közepén - valószínűsíthető, hogy költségcsökkentés a célja. Újabb két szereplőnek is felmondtak a lapok szerint, erről viszont sem az érintettek, sem a TV2 nem mond semmi konkrétumot, bár a bulvárlapok előrejelzése a kiírt karakterrel kapcsolatban mindig bejött.

A Barátok közt öthetes nyári szünetei mellett szokatlanul hosszú az a két hónap, míg a Jóban Rosszban nézőinek nélkülözniük kell szappanoperájukat. Mivel egy ilyesféle, naponta képernyőn lévő sorozat óriási költségvetéssel működik, ami akár az évi másfél-két millliárd forintot is elérheti, logikus magyarázat a nyári leállásra, hogy nemcsak tízmilliókat, hanem akár százmilliót is megtakaríthat a csatorna egyhavi szünettel - még akkor is, ha ilyenkor azért nem minden költség csökken nullára.

"Hagyományosan hat hét általában a leállás, természetesen a gazdasági válságot a sorozat készítői is megérzik, botorság lenne mást állítanunk. Sokkal nagyobb kreativitásra van szükség, mint eddig, igen picit rövidebb lett a szezon vége, de annál izgalmasabb lesz az ősz" - válaszolta kérdésünkre Magyar Rita, a TV2 szóvivője. Nem tartanak attól, hogy két hónap alatt elszoknak a nézők, mert úgy látják, hogy a szappanoperának stabil nézőbázisa van. "Sőt, a változások óta egyre többen nézik a megújult Jóban Rosszban-t. A kreatív osztályunk pedig minden segítséget megad nagyszerűen elkészített műsorfenntartó promó-filmjeivel ahhoz, hogy a nézők a nyári szünet alatt se felejtsék el a sorozatot" - fűzte hozzá.

A Bors és a Blikk a héten kész tényként tálalták, hogy újabb szereplőket írnak ki hamarosan a szappanoperából, és ez különösen fájó lehet a rajongóknak, hiszen megint két alapítóról, régi karakterről van szó. Létay Dóráról és Sághy Tamásról van szó most, de korábban már távozott a produkciótól Szorcsik Viki, Tallós Rita, Gregor Bernadett, Szanitter Dávid, Fridel Fruzsi, Várdai Anikó, Vándor Éva, Előd Álmos, Puskás Peti, Volosinovszki Gyuri, Nagyváradi Böbe, Gazdag Tibor.

Létay Dórát az [origo] is megkereste, de közölte, hogy nem nyilatkozhat semmi olyan témában, ami a szappanoperát érinti, csak a műsort támogató PR-cég és a TV2 illetékes. A színésznő karakterének kinyírása azért is lehet furcsa, mert Létay kiemelt fontosságú képernyősként ott volt a csatorna 10 év, 10 nő című show-jában is, olyan tipikusan TV2-es nők mellett, mint Stahl Judit, Csisztu Zsuzsa, Várkonyi Andrea, Liptai Claudia vagy Jakupcsek Gabriella - azaz ő képviselte mintegy a csatorna egyik nagy fontosságú produkcióját.

Alapos nagytakarítás

A komoly átalakítás anyagi szempontból érthető, de rizikós is - sok tévéző ugyanis nem a brandhez, egy címhez kötődik, hanem színészhez, karakterhez. A TV2-nél mindenesetre vállalják a rizikót, azt, hogy az alapcsapatból már alig lézengenek a műsorban. "Mint az már az elmúlt hónapokban kiderült a sorozat óriási változásokon megy keresztül, több mint négy év és közel ezer adás után úgy érezték a készítők, hogy ideje van egy alapos frissítésnek. Új, vezető forgatókönyvírónk, aki Angliából érkezett Nagy Tamás producerrel együtt - ha úgy tetszik - leporolta a sorozatot, új, pergősebb, lendületesebb történetekkel építik a szövevényes cselekményszálat. A fikció szabályai szerint sok meglepetést nem árulhatunk el, de természetesen karakterek sorsa változik meg, s ehhez kapcsolódva régi és új színészek, szereplők jönnek-mennek, csak még izgalmasabbá téve a nézőknek a napi sorozatot. A bulvársajtó teszi a dolgát és megírja biztosnak vélt információit, de augusztus végétől majd kiderül, valóban így lesz-e" - titokzatoskodott a csatorna szóvivője. Nemcsak mennek, jönnek is újak. "Természetesen mindig vannak új érkezők. Nagyon népszerű például a nemrég főszerepet kapó Bodolai család, és ilyen új vezető karakterek természetesen érkeznek" - tette hozzá Magyar Rita.

A teljes átrendeződés hatását korábbi magyar produkcióknál nem lehet vizsgálni, mert a több éven át futott szappanoperák (Barátok közt), teleregények (Szomszédok, Életképek), komédiák, szórakoztató sorozatok (Família Kft.) nem nyúltak ilyen drasztikus módszerekhez, nem kockáztattak azzal, hogy fokozatosan lecserélték a főszereplők háromnegyedét. Ami biztos, hogy a terrortámadásos hét jól hozott a Jóban Rosszban-nak, nőtt is a nézettség tavasszal: kérdés, kitart-e a lendület úgy is, hogy kimarad a nézőknek két hónap.

Sztár nem marad képernyő nélkül

A rivális kereskedelmi csatornánál mindenesetre nem sokat hezitáltak, amint lejárt a szerződése egy-egy JR-szereplőnek, már meg is jelenhettek az RTL Klub képernyőjén, így júniusban Gregor Bernadett például Lilu társa volt öt napon át a Reggeli végén jelentkező egyórás Csak csajok blokkban. Az új, RTL-es munkának voltak már előjelei, hiszen május közepén már a Reggeli-ben nyilatkozott (arról, hogy nem nyilatkozik magánéletéről), ugyanakkor a Mokka úgy foglalkozott vele s vélt szerelmi életével június 6-án, hogy a színésznő ott sem volt. Az RTL a héten sem maradt volt Jóban Rosszban-szereplő nélkül, Tallós Ritát hívták be vendégnek, és még tanulságos kisfilmet is vetítettek arról, hogyan motorozik a művésznő.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK