Újra megy a Tetthely a Filmmúzeumon

Vágólapra másolva!
Hétfőtől újra megy a Filmmúzeumon a Tetthely, amely a Derrick mellett talán a legkedveltebb német krimisorozat volt annak idején.
Vágólapra másolva!

Kétségtelen, hogy a Derrick - talán Horst Tappert karakteres megjelenése miatt - valahogy markánsabbnak tűnik, mint a hetvenes, nyolcvanas évek többi német krimije, a Tetthely mellett például a Két férfi, egy eset, vagy Az Öreg.

Mindenesetre a Tetthely Schimanski felügyelője legalább akkora kulttá vált, mint Derrick figurája: neve még a szlengbe is bevonult, annak idején a "simán" helyett sokszor hallhattunk "simánszki"-t. A nyomozót amúgy Götz George játszotta, aki a H - A hannoveri gyilkos-ban nyújtott alakításáért később megkapta a Velencei Filmfesztivál legjobb színésznek járó díját is.

Az eredetileg Tatort címet viselő sorozatban korántsem Schimanski azonban az egyetlen nyomozó, miután a szériát koprodukcióban gyártják - nem véletlen a jelen idő, hisz a sorozathoz még ma is készülnek új részek: az első, 1970-es epizódtól kezdve így körülbelül hétszáz résszel kell számolni.

A koprodukció a Tetthely esetében azt jelenti, hogy az epizódokat több német és osztrák városban forgatják, mindegyik helyszínen más-más színészt alkalmazva a főszerepre - Schimanski speciel Duisburgban ténykedett.

A Filmmúzeum a nyitó epizódot augusztus 17-én 18.25-től küldi adásba, és innentől kezdve minden hétköznap, nagyjából ugyanebben az időpontban nézhetünk meg egy-egy részt - nyilván nem mind a hétszázat, csak a klasszikus epizódokat.