Több a talajvesztett karakter a tévében

Vágólapra másolva!
A válság miatt nyíltabb a munkanélküliség, a talajvesztettség ábrázolása a sorozatokban, bár tény, hogy inkább komikus formában jelenik meg.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban szeptemberben indul a Hank című szitkom, amelyben egy Wall Street-i fejes (a Frasier, a dumagép-ből ismert Kelsey Grammer) hirtelen elveszti az állását: New York-i apartmanját kénytelen vidéki kis házra cserélni, és lényegesen több időt tölt együtt a családjával, melyet a pénz után való futkosás miatt korábban igencsak elhanyagolt.

"Sorozatok vezető karakterei ma olyan dolgokat csinálnak, amiről egy generációval ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy valaha is központi témája lesz egy tévéshow-nak" - mondta a Reutersnek Robert Thompson, a Syracuse Egyetemen televíziós és popkultúrát oktató professzor.

A tudós kifejtette: az ember, ha elveszti a munkáját, általában nem akar olyan műsorokat nézni, amelyek munkanélküliekről szólnak - a sorozatok producerei viszont aktuális dolgokkal akarnak foglalkozni, így jobb híján humorosan tálalják azokat. Válság idején az emberek szívesebben is néznek meg egy jó komédiát, mint a híradót, és emellett jó az is, ha azonosulni tudnak a tévében látott karakterekkel.

Egy biztos: a szeptemberben induló tévés évadban viszonylag kevés olyan produkció lesz, amely unatkozó milliomoscsemetéket mutat be, több sorozat inkább a munkanélküliekre, nehéz helyzetbe került emberekre koncentrál. Korábban ilyen volt a Breaking Bad egy kémiatanárról, aki kórházi költségei miatt kénytelen mellékállást vállalni, de ősszel jön még többek közt a Hung is, amiben egy edzőt kirúg a felesége, és az utcán találja magát.

Talán mondanunk sem kell, hogy mindkét sorozat a (fekete) humor eszközeivel él, hisz a Breaking Bad főhőse - vegyészi szaktudását felhasználva - drogot állít elő, a Hung központi karaktere pedig hatalmas férfiasságát bocsátja áruba a megélhetése érdekében.