Folytatja a Mesterek éjszakáját a Film+

Vágólapra másolva!
Ősztől folytatódik a Film+ Mesterek éjszakája című sorozata, mely szándéka szerint minőségi filmeket vonultat fel.
Vágólapra másolva!

A csatorna alapkínálata nem épp a (hazánkból már kivonult) Zone Europáéhoz hasonlít, általában igen könnyen emészthető filmeket kínál a közönségnek: a mai, csütörtöki program például egy Piedone-film mellett olyan alkotásokat tartalmaz, mint A deszka királyai vagy Az exkommandós 2.

Pénteken éjfél után azonban, a Mesterek éjszakája sorozatban az igényes filmeké a főszerep: így volt ez az elmúlt évadban, és így lesz szeptembertől is, a Film+ vezetői ugyanis úgy döntöttek, folytatják a - sajtóközlemény szerint - "nagy sikernek örvendő" kezdeményezést.

Az őszi kínálatban többek között két amerikai mozi is helyet kap: az egyik a négy Oscar-díjjal jutalmazott Traffic, melyben Michael Douglas, Catherine Zeta-Jones, Dennis Quaid és Benicio del Toro játsszák a főszerepet; a másik Gus Van Sant ütős alkotása, a Columbine iskolai mészárlásra reflektáló Elefánt.

A Mesterek éjszakája természetesen az európai, azon belül a magyar filmterméssel is foglalkozik: előbbit a spanyol A gépész (Christian Bale lélegzetelállító alakításával), utóbbit a Tímár Péter rendezte Vakvagányok képviseli.