Cseh Tamásra emlékezik a Duna TV

2009.08.14. 9:06

Cseh Tamás temetése napján, augusztus 27-én több műsorral emlékezik az énekesre a Duna Televízió. 

Az augusztus 7-én elhunyt Cseh Tamást augusztus 27-én kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben. A Duna TV Híradó-ja természetesen beszámol a búcsúztatásról, 20.00-tól pedig a Közbeszéd különkiadása foglalkozik részletesebben az eseménnyel.

20.30-tól a csatorna a Cseh Tamás: Összes dalok időrendben című műsort vetíti, amely tulajdonképpen egy 2002-es, Bárka Színház-beli koncert felvétele. Az időrendbe tett dalok közül a Duna TV a hetvenes évek végén születetteket adja le, az igen markáns Antoine és Désire című lemez számai mellett olyanokat, mint a Micsoda útjaim, a Kéne egy dal vagy a Fegyverszünet

Ezt követően (21.45-től) Fonyó Gergely 2000-ben készült, személyes hangvételű dokumentumfilmje, a Cseh Tamás film kerül adásba, melyben az énekes újra felkeresi életének és pályafutásának legfontosabb helyszíneit.

A Duna TV június 21-én már tartott egy hasonló alkotásokat felvonultató tematikus napot, Zene Ünnepén - Levél Cseh Tamásnak címmel, akkor azért, hogy "erőt adjon a művésznek a súlyos betegség leküzdésében". Cseh Tamás a csatorna műsorainak állandó és visszatérő vendége volt, műsort is vezetett a Duna tévén.

KAPCSOLÓDÓ CIKK