Megvan a Caprica egyik gonosza

Vágólapra másolva!
A Buffy-ból ismert James Marsters is aláírt a Caprica című sci-fihez.
Vágólapra másolva!

A Csillagközi romboló előzményeit mutatja be a Caprica, mely 2010 januárjában kerül képernyőre az USA-ban, a SyFy csatornán, és melyet igencsak várnak a Battlestar Galactica hívei. A szereplők közt ott lesz James Marsters is, Barnabus Greeley néven gonoszkodik majd, terroristavezért alakít. Szerződése minimum három epizódra szól.

A színész főképp Buffy mellett bukkant fel: ő volt Spike, 97 epizódban szerepelt. 1999 és 2004 közt aztán az Angel nézői láthatták 24 részben, de sok epizódban játszott a Smallville-ben, és a Nyomtalanul-ban is több részben alakított detektívet. A sci-fi, fantasy híveinek körében a színész múltja miatt igen népszerű, legviccesebb díját is Spike figurája miatt kapta: kilenc évvel ezelőtt egy londoni eseményen a legszexisebb vámpír férfinak választották.