Megosztja a nézőket a TV2 és az RTL Klub 12 órás elsötétítése

Vágólapra másolva!
Olvasóink bő fele szerint remek ötlet a hibázó kereskedelmi csatornák 12 órás elsötétítése, ugyanakkor a válaszadók 40 százaléka szerint ezzel a döntéssel az ORTT a nézőket büntetné.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület július 15-én sújtotta tizenkét órás elsötétítéssel a TV2-t, mivel egy délután sugárzott, 12 éven aluliaknak csak felnőtt társaságában ajánlott műsorban, a Joshi Bharat-ban a kiskorúak megrontása volt a téma. Korábban az RTL Klub kapott hasonló, félnapos büntetést: a kereskedelmi csatorna március elején a Mónika című show-ban két, szexualitással, pedofíliával kapcsolatos témát is tálalt, az Országos Rádió és Televízió Testület szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon.

Olvasóinkat kérdeztük a szokatlanul súlyos büntetésekről. 19 510 szavazat után kiderült, hogy a netezők 40,3 százaléka azon a véleményen van, hogy ezzel a kétszer 12 óra sötéttel a nézőket is büntetik, mivel nem kapják meg a megszokott műsoraikat. 31,8 százalék, 6203 szavazó épp ellenkezőleg gondolkodik, kevesli a büntetést, további 22,3 százalék pedig kiváló ötletnek tartja az ORTT döntését. A rovat olvasóinak 2,2 százaléka szerint elég lenne egy rövidebb elsötétítés is, további 3,4 százalék pedig vállat von: ők a "nem érdekel, a nagyokat nem is nézem" opcióra böktek.

Az [origo] kérdésére ma mindkét kereskedelmi csatorna megerősítette, hogy bírósághoz fordult. Korábban is jelezte mindkét társaság, hogy mindenképp megtámadják a bíróságon, mivel a döntést jogsértőnek és túlzottnak tartják (az RTL esetében eddig 225 perc volt a leghosszabb kiszabott elsötétítés, szintén egy Mónika-show miatt). Az illeték és a perköltség általában a 100 ezer forintot nem éri el, azaz megéri ilyen esetekben protestálni: a 12 órás büntetés miatt elveszthető összeghez képest a fellebbezés ára elhanyagolható.