A National Geographic Channel egyik dokumentumfilmese, Ed Wardle egy forgatás során majdnem éhen halt a kanadai vadonban, végül kollégái menekítették ki onnan - a férfi ezzel talán az első tévés túlélőművésszé vált, aki igazán komolyan veszi a "szakmáját".

Ed Wardle az Alone in the Wild (vagyis Egyedül a vadonban) című műsorral eredetileg egy három hónapos kirándulásra indult Kanada erdőségeibe, a Yukon vidékére, de végül "csupán" ötven napot bírt ki a vadonban. Útja során végig egyedül volt, egy GPS segítségével direkt olyan területeken kalandozott, ahol nem élnek emberek. Wardle mindössze egy kamerát, egy puskát és egy horgászbotot vitt magával, no meg azokat a felszereléseket, amelyek baj esetén a külvilággal való kapcsolatot hivatottak biztosítani. 

A kommunikációs eszközökre sajnos szükség is lett, ötven nap elteltével Wardle ugyanis már az éhhalál küszöbén állt, ezért értesítette az e célra bérelt mentőhelikopter legénységét, hogy induljon érte. A filmes hétfőn került haza, jelenleg otthonában ápolják. A férfi családja és barátai már korábban elkezdtek aggódni, a maga készítette felvételeken ugyanis látni lehetett, hogy Wardle folyamatosan veszít a súlyából, sőt - a krónikus éhség tüneteként - a végén már hallucinálni kezdett, és remekül elbeszélgetett a körülötte nyüzsgő rovarokkal.

Indulás előtt Wardle még igen optimistán nyilatkozott a National Geographicnak: "Halevések hosszú sorát látom magam előtt, pisztrángot és pénzes pért fogok enni tizenkét hétig. Persze hús is viszonylag könnyen kerülhet a kezembe, hisz a vadonban nyulak, mókusok és ürgék is élnek, amik igazán táplálóak, jó zsírosak. A sündisznót meg különösen könnyű elkapni, mert nem mozog túl gyorsan. Amíg vigyázol a tüskéire, addig megfelelő táplálékforrást jelent. Leütöd egy nagy bottal, megfordítod, felmetszed a hasát, és hátrafele lehámozod a bőrét, ahogyan bármilyen más emlőssel tennéd."

Wardle-nak a vadonban nemcsak saját táplálására kellett ügyelnie, de arra is, nehogy ő maga váljon táplálékká: a Yukon térségében ugyanis körülbelül hétezer grizzly és tízezer fekete medve él, a farkasokról és egyéb ragadozókról már nem is beszélve. A filmes vadonbeli kalandjához hozzátartozott a nem éppen kellemes időjárás is, az állandó alacsony hőmérséklettel (átlag 15-16 fok júliusban), a hirtelen viharokkal és a napi 19-20 órányi napsütéssel (ami leginkább az alvást nehezíti meg).

Egyedül a vadonban, 1. hét:


Mindezzel együtt Wardle nem tartja magát profi túlélőművésznek, csak egy olyan férfinak, aki különösen szeret a természetben járkálni. Skócia vidéki részén született, így már gyerekkorában sorra mászta a hegyeket, felnőttként többször feljutott a Mount Everestre is. Járt az Északi-sarkon, beutazta Dél-Amerikát, Afrikát és a Távol-Keletet. Egy ideje saját magát kamerázza kalandjai során, több tévésorozata is megjelent ilyen formában, az Alone in the Wild-dal fizikai és lelki határait akarta megtalálni és lehetőség szerint kitágítani.

Hozzá képest mezei turistának tűnik például a Discovery túlélőművésze, Bear Grylls, aki pedig szintén megmászta már az Everestet (ráadásul 23 évesen, a legfiatalabb brit hegymászóként), és rendre olyasféle mutatványokkal kápráztatja el rajongóit, mint hogy nyolcezer méter magasan, egy hőlégballon alján költi el a vacsoráját. Grylls természetesen saját műsort is vezet Man vs. Wild címmel, amit itthon A túlélés törvényei-ként láthatunk.

Egyedül a vadonban, 6. hét:


Csakhogy Grylls a Föld legszélsőségesebb pontjaira (mondjuk a Utah állambeli Moab sivatagba) is komplett stábbal megy, így korántsem teszi ki magát olyan veszélynek, mint az önmagát filmező Wardle. Két éve ráadásul - a műsort átvevő Channel4 nyomozása során - az is kibukott, hogy Grylls nem aludt mindig a szabadban, az embertelen körülmények közepette (mint azt a tévében láthattuk), hanem jó párszor egy kényelmes, fűtött vagy éppen légkondicionált motelben húzta meg magát a forgatások szünetében.

A "túlélőművész" mostanában színészeket is magával visz útjaira (Will Ferrell után Ben Stiller is bejelentkezett), akiket pedig holtbiztos, hogy nem tesznek ki azoknak a veszélyeknek, amelyeket a sorozatban ábrázolnak. Kár, hogy a Discovery fő profilja éppen a természettel való küzdés, az emberfeletti erőfeszítések bemutatása - a legtökösebb srác mégis a National Geographictól került ki, úgy véljük, Ed Wardle-nek nyugodtan adhatjuk ezt a címet.