Huszonöt éves a stílusteremtő Miami Vice

2009.09.20. 7:44

Huszonöt éve, 1984 szeptemberében indult el a Miami Vice, amely aztán nemcsak a bűnügyi sorozatok műfaját reformálta meg, de egyéni látásmódjával más jellegű tévés produkciókra is hatással volt. Sőt a hatás túl is mutatott a tévé keretein, hisz a széria egy időben divatot teremtett, Don Johnson fehér sportzakója, Ray Ban napszemüvege ugyanúgy része a történetnek.

A Miami Vice ötlete Brandon Tartikoff fejéből pattant ki: a koncepció akkor még csak annyi volt, hogy két olyan rendőr szerepeljen egy krimisorozatban, akik mintha a Music Television egyik videoklipjéből léptek volna ki - ne feledjük, a korszakteremtő zenei csatorna 1981-ben indult, ekkor épp hőskorát élte. A produkció munkacíme is MTV Cops volt, ami aztán Gold Coast-ra, majd Miami Vice-ra változott.

A Tartikoff által megálmodott stílus végül a sorozat védjegyévé - és legfőbb újításává - vált: a gyors vágású, pörgő képsorok, a dramaturgiailag szükségtelen hangulati elemek és a hangsúlyos zene valóban olyan hatást kelt, mintha egy hosszú videoklipet néznénk, aminek mellesleg némi története is van. A nyomozati ügyek - a korábbi bűnügyi szériákkal ellentétben - korántsem kaptak akkora szerepet, a hangsúly inkább a miami hangulat, életstílus bemutatására került.

Pontosabban szólva, a sorozat egy képzelt életstílust mutatott be, hisz a Miamiban működő turistairodák éppen a Miami Vice-nak tudják be, hogy városukról fiatalos, laza kép alakult ki. Sony Crockettnek (Don Johnson) és Rico Tubbsnak (Philip Michael Thomas) ugyanis mindene a stílus: divatot főleg az előbbi teremtett, fehér sportzakója, Ray Ban napszemüvege hatására jelentősen megugrott az adott termékek eladási száma. Egy epizódban öt-hat különböző ruha, menő kocsi, motorcsónak és egy aligátor (mint élettárs) - ezek voltak Crockett "coolságának" főbb elemei.

Persze mindez nem működhetett volna tökéletesen Don Johnson és az ő kétnapos borostája nélkül, pedig a színészt eléggé nyögvenyelősen választották be a szériába - afféle "sorozatgyilkosnak" tartották, miután négy pilotja is megbukott egymás után. A szerepre először Nick Noltét akarták megnyerni (aki két évvel azelőtt, a 48 órá-ban már eljátszott egy hasonló figurát), de akkoriban még nem volt divat, hogy a filmszínészek átnyergeljenek a tévére. Aztán többek között a későbbi MacGyver, Richard Dean Anderson neve is szóba került - Johnson végül azzal győzte meg a producereket, hogy egy éjszakai forgatás után ment el a meghallgatásra, holtfáradtan és borostásan.

Philip Michael Thomas sem az első jelölt volt Tubbs szerepére (Nolte mellé Denzel Washingtont akarták), de végül mindkét színész remek választásnak bizonyult, ma már el sem tudjuk képzelni másokkal a szériát - talán ezért is lett felejthető a Miami Vice 2006-os filmváltozata. Ráadásul 1984-ben még a fehér-zsaru-és-fekete-társa felállás sem volt olyan elkoptatott, sőt a Miami Vice volt talán az első jelentősebb tévésorozat, amely az enyhe rasszista felhang nélkül szerepeltetett feketéket és latin-amerikaiakat, vagyis merte őket pozitív szerepben is alkalmazni.

Igaz, negatív szerep is jutott bőven a különféle rasszok és nemzetek képviselőinek, hisz összességében mégiscsak egy bűnügyi sorozatról van szó, amelyben számos rosszfiú feltűnik. A krimi műfaját a Miami Vice azzal újította meg, hogy nem annyira konkrét bűnesetekre koncentrált, hanem inkább azt mutatta be, hőseink miként próbálják meg felhajtani az ismert és keresett bűnözőket. A szériában így - a korábbi krimikben megszokottak helyett - jóval nagyobb horderejű esetek is helyet kaptak, a dél-amerikai drogháborútól kezdve az észak-ír konfliktusig.

Sztárok zenében, a képernyőn

Sok erőszakos jelenetet láthattunk a sorozatban, ami viszont megint az alaphangulathoz, képi stílushoz visz minket vissza, hisz a naturális jeleneteket is az említett videoklipes stílusban tárták a nézők elé. A hangulatnak hangsúlyos eleme volt a zene is, amit - a teljesség igénye nélkül - olyanok szolgáltattak, mint Phil Collins, Bryan Adams, Tina Turner, a U2, a Depeche Mode, a ZZ Top vagy a The Police. A közkedvelt főcímzene, amely annak idején tizenkét hétig állt az amerikai billboard lista élén, Jam Hammer (a Mahavishnu Orchestra billentyűse) munkája.

A zenészek közül többen vendégszerepeltek is a sorozatban, Phil Collins mellett feltűnt például Willie Nelson, Frank Zappa vagy a hazánkban nemrég remek koncertet adott Leonard Cohen - az alábbi videón őt láthatjuk, telefonálás közben is olyan, mintha legalábbis egy verset szavalna:


A sorozatban megjelenő színészek listája is impozáns: Bruce Willis, Julia Roberts, Wesley Snipes, Melanie Griffith, Ben Stiller, Liam Neeson - hogy csak a nevesebbeket említsük. Maga Don Johnson egyébként a második évad után ott akarta hagyni hagyna a szériát (félt a beskatulyázástól), ekkor a stúdió - amellett, hogy elsődlegesen Johnsont akarta megtartani - Mark Harmont, az NCIS későbbi hősét nézte ki helyette. Johnson végül maradt, így csúszott le a Drágán add az életed (és folytatásai) főszerepéről.

Mi lett velük azóta?

Johnson később is kapott filmszerepeket, a Miami Vice után láthattuk például a Harley Davidson és Marlboro Man-ben vagy a Bűnben égve című bírósági drámában. Nem pártolt el teljesen a tévézéstől sem, a Nash Bridges - Trükkös hekus-ban a címszerepet játszotta, és feltűnt a Just Legal-ban is. Kollégája, Philip Michael Thomas később Bud Spencer oldalán domborított az Extralarge-filmekben és az Őrangyalok-ban, más munkái nem maradtak túl emlékezetesek.

A két zsaru főnökének, Castillo hadnagynak az alakítója, Edward James Olmos később a Csillagközi romboló Adama admirálisaként vált a sci-fi rajongók kedvencévé. Volt még a sorozatban egy vagány rendőrnő, Gina, akinek némi afférja is volt Crockettel, miután az elvált a feleségétől: a lányt Saundra Santiago játszotta, akit aztán a Maffiózók és A hatalom hálójában kisebb (egyenként ötepizódos) szerepeiben tért vissza a képernyőre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK