Új hazát talált a Beugró

Vágólapra másolva!
Korábban is tárgyaltak, de immár biztos: a Cool tévére költözik a műsor, október közepén kezd. Élőben azonban igen nehéz megcsípni a szereplőket, minden jegy elkelt.
Vágólapra másolva!

A Centrál Színház programjai közt bogarászva kiderül, hogy szeptember 28-án, azaz jövő hétfőn már lesz Beugró, nyilvános felvétel a kisszínpadon. Ősszel többször is fellép a négyes csapat, de már az október 27-i felvételre sem lehet jegyet kapni, azaz elkapkodták a belépőket: a produkció sikeres, mert reklám sem kell neki.

Az [origo] kérésére a Cool tévé és a gyártó Filmservice elárulta, hogy mindenben megállapodtak. Az új, őszi évad várhatóan tíz részből áll, és októberben kezdődhet a Cool tévén. "A Beugró nem csupán egy műsor lesz a sok közül, hanem kiemelt figyelmet kap majd a Coolon. A fiatalos szórakoztató profilú csatorna műsortervébe tökéletesen illeszkedik a városi fiatalok kedvenc műsora" - mondta Enyedi András, az IKO Romania Srl. ügyvezető-igazgatója. Kapitány Iván, a Filmservice ügyvezetője szeretetteljes, baráti légkörről beszélt, ami őket a Coolnál fogadta. Az első adás október 16-án, péntek este, 21.15.kor kerül képernyőre.

A néhol kifejezetten humoros, vállalható műsor a TV2-n kezdte pályafutását, de nem illett a csatorna koncepciójába. Később egy nagyobb, szórakoztató show-ba illesztették volna külön blokként: ez lehetett az egy adás után elhasalt XXL, de a tervből nem lett semmi. A TV2-vel való szakítás után interneten petíciót írtak alá nézők százai, hogy megmentsék az improvizációs show-t, ekkor az MTV karolta fel a Beugró-t, a Comedy Central pedig menten lecsapott az ismétlésekre. A köztévé profiljába illett, s bár a nézettség nem volt eget rengető, mégis úgy nézett ki 2009 tavaszán, hogy marad a műsor, mely végül anyagi okok miatt nem kellett a Magyar Televíziónak.