88 milliót fizetett idén az MTV A Tévé ügyvédjéért

2009.09.29. 15:39

Az MTV közlése szerint idén bő 88 millió forintot fizetett A Tévé ügyvédjé-ért, közel 11 milliót az A la carte-ért.

Mikor meghiúsult az MTV tervezett beruházási hitelfelvétele, 2,45 milliárd forintos forráshiány lépett fel, így a köztévé nem adott újabb megbízást több kedvelt műsorra, így a Beugró és a Tűzvonalban sem folytatódhat az idén ősztől (előbbi a Cool tévén találta meg harmadik hazáját). "Több műsor, így az A la carte és A Tévé ügyvédje sem folytatódik szeptemberben, ennek elsősorban gazdasági okai vannak" - válaszolták kérdésünkre.

Mint az [origo] megtudta, A Tévé ügyvédjé-t a Beacon International Kft. gyártotta, 2009-ben 20 adás ment le az év első felében 88 millió 383 ezer forintért, a szerződés pedig május végével járt le. Az A la carte szerkesztői feladatait a Screen 2000 Kft. látta el, a szerződés szerint idén 10 millió nyolcszázezer forintot fizetett ezért az MTV, ebből 18 adás került képernyőre idén, az első félévben. Szombathy Pál, aki külsősként 2007 tavasza óta vezette a belső gyártásban készülő A la carte-ot, az [origo]-nak elmondta, hogy 150 ezer forintot kapott adásonként, számlára.

Juszt László megerősítette, hogy 88 millió forintot kapott a Beacon International Kft. húsz adásért, de mint mondta, az MTV kifejezett kérése volt, hogy külső gyártásban készüljön, így irodát kellett bérelnie, felvennie embereket, felállítani a szerkesztőséget. Juszt lapunknak elárulta, hogy mint főszerkesztő és műsorvezető adásonként 250 ezer forintot kapott, és bár nyáron már arról volt szó, hogy belső gyártásban folytatódik a műsor, őt nem vette fel az MTV.

Juszt immár biztosan kártérítés pert indít, de nem a külső gyártásban készülő teljes összeget perli, hanem a tervezett 13 őszi adásra szóló 3 millió 250 ezer forintot, ami szerinte neki járna. A három adást felvett tévés elmondta, hogy minden évben ugyanúgy zajlott a szerződés, a dokumentumot nyár folyamán elküldték neki, ő aláírta, majd négy-öt MTV-s vezető is szignózta. Ez nem történt meg idén szeptember közepéig, állítólag csak szóbeli ígéret volt, ezért Juszt - aki irodát, szobát is kapott az új székházban - perelni fog.

KAPCSOLÓDÓ CIKK