Magyar népmesék a képernyőn

Vágólapra másolva!
Szeptember 30. a magyar népmese napja, kora délután az m1, később az m2 ad hazai rajzfilmeket.
Vágólapra másolva!

Benedek Elek (1859-1929), az erdélyi származású író és népmesegyűjtő születésnapját, szeptember 30-át a Magyar Olvasástársaság 2005-ben a népmese napjának nyilvánította. A kezdeményezéshez azóta számos intézmény - könyvtárak, iskolák és hagyományőrző egyesületek - mellett a gyerekeket a korábbi években igencsak elhanyagoló Magyar Televízió is csatlakozott.

Magyar népmesékről már a Nappali című közéleti műsor vendégei is beszélnek szerdán délelőtt tíztől az m1-en. Délutántól A magyar népmesék sorozat várja a nézőket, lesz Gyöngyvirág Palkó, Kiskondás, Nyúlpásztor. 17.35-től tűzi műsorára az m2 a Meséltem én... című produkciót: Agócs Gergely népzenész-néprajzkutató idézi meg az író életművét, és a népművészet mestere, a 90 esztendős Pál István adja elő gyerekek körében Az elátkozott ország című mesét.

A népmese napjára készült produkció után hattól a Hogyan fogott ki a kovács az ördögön? és Az elátkozott kastély című magyar népmeséket, illetve Benedek Elek meséi közül A szegény ember szőlője és A só című rajzfilmeket tűzi műsorára az m2.