Vágólapra másolva!
Nagy divat lett az elmúlt években sikeres tévésorozatokból remake-et készíteni, most épp a Dallas folytatása merült fel ötletként.
Vágólapra másolva!

Számos korábbi sorozat kapott remake-et az elmúlt években, így a Melrose Place, a Beverly Hills 90210 vagy a Knight Rider is újjászületett, legalábbis egy időre - utóbbi például 17 rész után kimúlt. Korábban Kojak is megújult, Ving Rhamesszel, de még a Rabszolgasors-ot is újravették, lecserélt Isaurával. Hogy az ötletek fogytak el, esetleg nem elég merészek, nem elég nyitottak az új szinopszisokra a tévécsatornák, vagy csak egyszerűen biztosabbnak tűnik egy bevezetett márkához nyúlni, azt még nem tudni.

A New York Times híre szerint a Warner Bros vezetői tűnődnek azon, hogy feltámasszák a Dallas-t, méghozzá a társasághoz tartozó TNT csatorna számára. A történet azonban nem a régiekről szólna, a hetvenes évek hátterével, hanem a Ewingok új generációját mutatná be, középpontban John Ross-szal, Jockey utódjával, illetve Christopherrel, Bobby és Pamela örökbe fogadott fiával. A lap próbált többet kiszedni a Warnerből és a TNT-ből, de a cégek szóvivői nem kommentálták az értesülést. A lap ugyanakkor úgy tudja, hogy Larry Hagman, Linda Gray és Patrick Duffy kaptak megkeresést, hogy szerepeljenek a folytatásban.

A kultsorozat iránt még mindig nagy az érdeklődés, tavaly például összejöttek Larry Hagman, Patrick Duffy és a többiek, hogy megünnepeljék a Dallas-t, mely 1978 és 1991 közt futott, és száznál több országba exportálták. A stáb akkor a Southfork Ranchen találkozott, a Ewing család ősi fészkében, nem messze Dallastól, de nem kozmikus magányban ünnepeltek, mert számos rajongó és tengernyi újságíró, fotós kísérte el őket egy kerti sütögetésre.