Vágólapra másolva!
Mandy Patinkin vendégszerepet kapott egy kórházas sorozatban, a Gyilkos elmék óta most láthatjuk először képernyőn.
Vágólapra másolva!

A Gyilkos elmék központi karaktere két évig Jason Gideon ügynök volt, akit Mandy Patinkin alakított. 2007-ben aztán a színész - előbb személyes okokra, majd kreatív nézetkülönbségre hivatkozva - otthagyta a sorozatot, nem kevés fejfájást okozva ezzel a forgatókönyvíróknak és a producereknek. Hosszas huzavona után Joe Mantegna került a helyére.

Patinkin azóta eltűnt a képernyőről, amihez talán rossz természete is hozzájárulhatott - a színész ugyanis korábbi sorozatát, a Chicago Hope-ot is hasonló körülmények között hagyta ott annak idején. Az IMDb tanúsága szerint Patinkin 2007 óta filmben sem szerepelt, csupán egy videojátékhoz, a The Princess Bride Game-hez kölcsönözte a hangját.

A színész most a Gyilkos elmék-et is futtató CBS egy friss sorozatában, a Three Rivers-ben kapott vendégszereplési lehetőséget: a kórházi széria csupa transzplantációs esetet mutat be, a Holdfény vámpírnyomozójával, Alex O'Loughlinnal a főszerepben. Patinkin itt fog játszani egy autóbalesetest, aki arra kéri orvosait, állítsák le már alig működő életfunkcióit, szerveit pedig adják más betegeknek.