A Csillag születik szigorú embere

Vágólapra másolva!
Elindult az RTL Klub tehetségkutató műsora, a Csillag születik, ahol a zsűri legkevésbé ismert tagja kétségkívül Fáy Miklós - akik nem ismerik kritikusi tevékenységét, azok valószínűleg értetlenül állnak az előtt, hogy mit keres az újságíró a műsorban. Erről megkérdeztük őt magát, sőt Bakács Tiborról, a Vacsoracsatá-ról és a mobiltelefon szükségességéről is szó esett. Miniinterjú Fáy Miklóssal.
Vágólapra másolva!

A Csillag születik zsűrijében Fáy Miklós afféle megmondóember, bár véleményét nem azon a cinikus, bántó módon summázza, mint mondjuk Friderikusz Sándor a Megasztár-ban. Kritikáit inkább egyediessége miatt lehet szeretni, de elutasítani is, ha épp nem értjük vagy nem érdekel minket, amit beszél. Fáy főleg írásban szólalt meg eddig: az Élet és Irodalomba tévés kritikákat ír, a Népszabadságban pedig zenei és gasztronómiai írásai jelennek meg - utóbbiak Wittmann fiúk álnéven, Orsós László Jakabbal közösen.

Fáy korábban is megpróbálkozott már a tévézéssel, de kezdeményezéseire valószínűleg kevesen emlékeznek. Még a TV3 ajánlójában dolgozott együtt Tillával, Kistamás Lászlóval és Csernátony Dórával, majd ugyanezzel a csapattal elkészítette a rövid életű Gang-ot is, azt már a Magyar Televízió számára. Miután Fáynak nincs mobiltelefonja, e-mailben értük utol, minek eredményeképp aztán meglehetősen szűkszavúan reagált kérdéseinkre.

Miért nincs mobiltelefonod?

- Még soha nem maradtam le semmiről azért, mert nincs készülékem. Akkor meg minek?

Hogy kerültél a Csillag születik zsűrijébe?

- Nagyon egyszerűen történt: felhívtak, hogy megpróbálnám-e, volt zsűricasting, hogy tudunk-e együtt dolgozni, és tudtunk. Látok olyanokat, akik miatt érdemes volt meghirdetni ezt a versenyt. Korábban nem voltam még zsűritag, ez az év viszont mélyvíz, mert a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is én vagyok a válogató.

Azzal a dacos értelmiségi hozzáállással, amit az írásaidban képviselsz, hogyan fér össze az RTL Klub?

- Remélem, annyira nem vagyok dacos. És abban bízom, hogy kereskedelmi tévézés és értelmiség nem egymást kizáró fogalmak.

Mit gondolsz Bakács Tibor Megasztár-beli tevékenységéről? Nem érzed úgy, hogy te csak egy válasz vagy rá az RTL Klub részéről?

- A Megasztár-ból csak az első sorozatot néztem alaposan, úgy emlékszem, Bakács Tibor abban igen színes és szellemes volt, szóval ha válasz tudnék lenni rá, az nekem teljesen megfelelő.

A Csillag születik többi zsűritagjával volt korábban munkakapcsolatod?

- Ha az munkapcsolatnak számit, hogy Oroszlán Szonját szidtam az újságban... Talán már megbocsátott.

Forrás: RTL Klub

Ha bejössz az RTL Klubnak, nyilván hívnak majd más műsorokba is. Ha meghívnának a Vacsoracsatá-ba, milyen menüt állítanál össze mint Wittmann fiú?

- Nem tudom elképzelni magam a Vacsoracsatá-ban.

Akkor milyen műsort csinálnál szívesen? Van esetleg saját műsorötleted?

- Nem hiszem, hogy a tévé lenne az én műfajom, nem vagyok igazi csapatjátékos.

A Minőségi Újságírásért-díjat egy Nap-kelté-ről szóló cikkedért kaptad még 2003-ban. Mit gondolsz a műsor eltűnéséről?

- Csöbörből vödörbe.