Az évtized 100 legfontosabb tévéműsora - a Telegraph szerint

Vágólapra másolva!
Drámai sorozatok, ragyogó szitkomok, valóságshow-k, vetélkedők határozták meg az étvized televíziózását. Itt egy brit lista - de készül a miénk is.
Vágólapra másolva!

Gondosan felépített, remek karakterekkel előadott, képileg mozifilmeket idéző drámai sorozatok, szerethető figurákkal telepakolt, tényleg vicces szituációs komédiák, egyre vadabb, véresebb, keményebb valóságshow-k, színes, táncos, látványos és zenés vetélkedők - ezek határozták meg a kétezres évek televíziózását.

Az 1855-ben alapított brit Telegraph netes kiadása már elő is jött egy százas listával, melyen a legfontosabb tévéműsorok szerepelnek, azok, amelyek nagy hatással voltak az évtized televíziózására, a nézőre. A felsoroltak közt számos olyan elem van, mely itthon jobbára ismeretlen, de az élmezőny szereplőiről a hazai tévéfogyasztónak is van véleménye.

Első lett a Big Brother, a talán legtöbb országba eladott reality: ez itthon az első szériájával tartolt, a másodikkal csúnyán elhasalt, így egy hazai listán a tízbe sem férne be. A Telegraph szerint a Popstars / Pop Idol a második, ez a hazai Megasztár-nak felel meg, a magyar megfelelője pedig szintén szerepelne a mi Top 10-es listánkon. A briteknél harmadik lett A hivatal, az Office, mely itthon is futott mind az angol, mind az amerikai verzióban. Mondani sem kell, bár egyedi komédiasorozat, a magyarokra minimális hatással volt, így egy hazai listán aligha lenne a legfontosabb ötven közt.

A Top 10-ben ott találjuk még Az elnök emberei-t, melyet itthon csak késő este adtak le, vagy a Maffiózók-at, melyet vetítési időpontja miatt szintén csak az álmatlansággal küzdő magyarok csíphettek meg. 13. lett a jobb sorsra érdemes, itthon csak kevés nézőhöz eljutó Drót, 16. pedig, a jellegében egészen más Szex és New York. Autósműsor is szerepel a listán, a Top Gear a 25. Nincs a Top 30-ban a Helyszínelők, a Lost, a 24, a House, a South Park, tehát - mint minden lista - ez sem lesz elfogadható mindenki számára.

A Telegraph százas listája itt olvasható. Írja meg nekünk, önnek melyek voltak az évtized legmeghatározóbb tévés élményei, hogy decemberre összeálljon a mi listánk is. Ide írjon!