Nem áll össze a Story tévé a Nap-keltével

Vágólapra másolva!
A kereskedelmi tévé tárgyalt a producerrel, de nem született megegyezés, a Nap-kelte nem került a Story tévére.
Vágólapra másolva!

"Gyárfás úr valóban megkeresett bennünket együttműködési ajánlatával, ám azzal együtt, hogy a Nap-kelté-t nívós reggeli műsornak tartjuk, szerződés végül nem jött létre a producerrel" - nyilatkozta az fn.hu-nak Ruszkai Nóra, a televízió vezérigazgatója. Gyárfás Tamás az [origo]-nak megerősítette, hogy a tárgyalások megszakadtak.

Ahogy azt lapunk is megírta, a közelmúltban a Jakupcsek Gabriellát, Havas Henriket, Búza Sándort, Szulák Andreát is leigazoló Story tévénél felmerült, hogy átveszi a Nap-kelté-t. A csatorna vezetőszerkesztője, Juni György szerint nem baj, ha politikai tartalommal bír egy műsor, csak az a fontos, hogy sokszínű legyen, megjelenhessen benne minden vélemény. Politikailag neutrális reggeli műsorban gondolkodtak: "Nincs aláírt szerződés. A Nap-kelte, mint az összes nézett, sikeres tévés produkció, valós célterülete a csatornának. Azon dolgozunk, hogy minél többen nézzenek minket, így minden lehetőséget megvizsgálunk" - válaszolta még a múlt héten az [origo] kérdésére.