Saját realityt kap Benkő kidobott nője

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub sikeresnek ítélte a Benkő feleséget keres című trash realityt, mert tavasszal jöhet a ráadás. Tegnap 46,1 százalékot ért el a műsor az ötven alatti felnőtteknél.
Vágólapra másolva!

Edit férjet keres címmel tervezget realityt a csatorna, miután a Benkő Dániellel még nyáron felvett reality korrekt nézettséget szállított - múlt héten 1,41 millióan figyelték, kereskedelmi célcsoportban pedig 36 százalék fölött volt. Tegnap 46 százalékos közönségarányt ért el a 18 és 49 éves kor közti nézőknél, ami kiemelkedően jónak számít.

A magyar közönség valószínűleg nem fogadta volna jól, ha Benkő újabb vadászatra indul egy éven belül, így a műsorban másodikként végzett, sokak által befutónak várt, Edit nevű szereplő férjkereséséről készülhet a közeljövőben párválasztós reality.

rtl sajtóklub

"Az én életem nyitott könyv. Amíg élvezem, addig vállalom" - válaszolta Benkő, mikor az [origo] arról faggatta a lantművészt, meddig lehet médiabohócként élni. Az RTL minden bizonnyal őt is becsempészi a következő párválasztó műsorába, akár tanácsadóként, mert gátlástalan karaktere olyan műsoroknak is sokat használt, mint a Celeb vagyok, ments ki innen!, még 2008 őszén.