Három sorozatot támaszt fel a Tv2

Vágólapra másolva!
Januártól újra képernyőn a Rejtélyek kalandorai, A láthatatlan ember és A partiőrség.
Vágólapra másolva!

A két nagy kereskedelmi csatorna januárban nem töri össze magát, rengeteg ismétlést tesznek képernyőre, miközben fontosabb, jó nézettséget hozó sorozataik egy részlét pihentetik. A Tv2 sem költ sokat január elejére: 9-én például három régebbi szériát kezd el vetíteni, első évad, első résztől.



Ebéd után a 2000-ben indult A láthatatlan ember kezdi a sort, délután három körül pedig az egyik legszerencsétlenebb hazai címmel rendelkező Rejtélyek kalandorai lesz a képernyőn, szintén a pilottal. Utóbbi kilencéves termék, ennél azért fiatalabb a 2007-es, ausztrál, szép tájakon játszódó A partiőrség (a képen).