Megszűnik az MTV-n a Sztársáv, a Múlt-kor

Vágólapra másolva!
Kevesebb sportot és szórakozató műsort ad 2010 elején a Magyar Televízió, és megszünteti a Sztársáv-ot és a Múlt-kor című történelmi műsort is.
Vágólapra másolva!

Január 4-én új műsorrenddel indul az MTV: maradnak a kisebbségi, vallási és hírműsorok, azonban drágább produkciókat egy darabig nem gyárt a köztévé. A korábbinál kisebb hangsúlyt kap a szórakoztatás és a sport, a magazinok közül egyelőre nem folytatódik a nézettségben igen halovány Sztársáv, a száz adás után már eltűnt Szempont és a Múlt-kor.

Belső gyártású, élő stúdióműsorok dominálnak jövőre, tudatta közleményben az MTV. A Ma reggel hétköznap 180 percben, szombaton és vasárnap 120 percben lesz látható. A hétköznap délelőtti életmódmagazin, a Nappali jövőre napi 100 percben kerül képernyőre, a 6 órai tea pedig nevet vált, korábban lesz, és Teadélután címen fut majd. A Híradó esti kiadása után közszolgálati magazinokat és filmeket vetít az M1. Marad a Kékfény, az Önök kérték, pénteken pedig az Üdítő kerül adásba. Hétköznaponként 21 órától Az Este című hírháttér-magazin, fél tíztől pedig a nap filmje lesz látható.

A hétvégi délutánokat a retró jegyében tölti az MTV, régi műsorok kerülnek elő a Hogy volt...!? címmel induló sorozatban. Vasárnap a Panoráma, a Magyarország története és A szólás szabadsága után filmek, új tévéjátékok, színházi közvetítések, illetve a Kultúrház lesz látható.

Az M2 főképp ismétel 2010-ben: hétköznap nemzetiségi műsorokat, portrébeszélgetéseket, ismeretterjesztő magazinokat, zenei válogatásokat és filmsorozatokat sugároz. Az MTV anyagi helyzetéről, zűrös őszéről írt cikkeinket itt olvashatja.