Tévés Golden Globe: nyert a Mad Men, a Glee

Vágólapra másolva!
Vasárnap este (magyar idő szerint hétfő hajnalban) 67. alkalommal osztották ki a Golden Globe-díjakat. A drámai sorozatoknál a Mad Men - Reklámőrültek nyert, a könnyebb szériáknál a Glee futott be.
Vágólapra másolva!

A legjobb drámai sorozat kategóriájában nem született túl nagy meglepetés, tekintve, hogy onnan a Mad Men - Reklámőrültek került ki győztesen, amely 2008-ban és 2009-ben is megkapta ugyanezt a díjat - sőt mindkét évben az Emmyt is.

A drámai színészek közül viszont a Dexter sztárja, a Sírhant művek-ből is ismert Michael C. Hall nyert, akit Golden Globe-ra és Emmyre is háromszor jelöltek, de csak idén kapta meg az elismerést. Párja, vagyis a legjobb drámai színésznő a Vészhelyzet Hathaway nővére, Julianna Margulies lett, akit újabban a The Good Wife című sorozatban láthatnak az amerikai nézők.

A vígjátéksorozatok közül végre nem A stúdió került ki győztesen (amely egyébként két Golden Globe-ot és három Emmyt tudhat magáénak ebben a kategóriában), a díjat odaítélő Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége (HFPA) ezúttal egy újoncra, a 2009-ben indult Glee-re szavazott. A sorozatot a Kés/Alatt alkotója, Ryan Murphy jegyzi.

A legjobb komikus színészek között viszont idén sem találtak jobbat A stúdió Alec Baldwinjánál, aki már 2007-ben és 2009-ben is megkapta az elismerést - 2008-ban a Kaliforgiá-ban szereplő David Duchovny halászta el előle a díjat. A hölgyek közül a Tara alteregói-ban négy szerepet alakító Toni Collette nevettette meg legjobban az ítészeket.

Tévéfilmben vagy mozisorozatban nyújtott alakításért, illetve mellékszereplőként Drew Barrymore, Kevin Bacon, Chloe Sevigny és John Lithgow is kapott egy-egy díjat - a jelöltek és a nyertesek teljes listája (a filmes kategóriákkal együtt) itt olvasható.

A díjátadót január 22-én éjjel a Film+, 24-én este pedig a Reflektor TV leadja magyarul.