Gundel Takács és Rózsa Péter került Szulák helyére

Vágólapra másolva!
A Hogy volt?! után a Teadélután-t is megkapta Gundel Takács Gábor.
Vágólapra másolva!

A szombaton és vasárnap az MTV-n látható Hogy volt?! után a minden hétköznap jelentkező Teadélután-t is megkapta Gundel Takács Gábor - mivel a Tv2-n is feltűnik a Bajnokok Ligája tévés csapatában, nem sokat pihentetik a műsorvezetőt.

A Teadélután a korábban látott Hat órai tea új, háromnegyed ötkor kezdődő variánsa, s mivel Novodomszky Éva mellől távozott Szulák Andrea (a Story tévé felé vette az irányt), beült mellé Gundel Takács Gábor és Rózsa Péter. "Gáborral már volt egy-két közös élő adásunk, ezek jó hangulatban teltek. A Teadélután neki való feladat. Péterrel még nem dolgoztam együtt, de ő is tapasztalt tévés, aki bármilyen beszélgetésben el tud merülni" - mondta Novodomszky Éva.

A Teadélután elődje 2009 őszén indult, novemberi és decemberi adásait naponta átlagosan közel 150 ezer néző figyelte.