Vágólapra másolva!
Amikor majd' félméteres hó veszi körül a házat, az embernek nem nagyon van kedve semmit csinálni: pedig ilyenkor is adódik lehetőség a kikapcsolódásra, ahogy az a hasonló környezetben játszódó sorozatokból is kitűnik. Lássuk, mivel foglalatoskodnak a Miért éppen Alaszka?, A férfi fán terem vagy az Everwood hősei - néhány programjavaslat a téli napokra.
Vágólapra másolva!

Horgászat

Aki szeret horgászni, annak bizonyára egy kis lékhorgászat sincs ellenére - csupán pálinkából kell jobban bespájzolni. Az Alaszkában játszódó A férfi fán terem főhősei a legnagyobb hidegben is órákat ücsörögnek a víz mellett, náluk ez egyfajta lelki tisztulás, a problémák elűzését segíti. A sorozatban Jack Slatteryt játszó James Tupper egy interjúban el is mondta a Daily Newsnak, a szerepből azt tanulta meg leginkább, hogy "ha egy férfinak gondja van, akkor elmegy horgászni".

--------------------------------

Síelés

Kézenfekvő dolog elmenni síelni, ha nagy a hó, és ezt az Everwood szereplői gyakran meg is teszik - persze nekik nem is kell messzire menniük, miután a címbeli kisváros egy völgyben, hófödte hegycsúcsok között fekszik. (A sorozatot Salt Lake Cityben és a kanadai Calgaryben forgatták.) Egy csoportos sítúra ráadásul számos romantikus tettre ad lehetőséget: a sorozatbeli Amy és Colin például egy ilyen kiránduláson jönnek (újra) össze, és az is itt derül ki, hogy Colin húgát érdekli Eprham.

--------------------------------

Nyomolvasás

Miután a hóban egy ideig minden nyom megmarad, nagyszerű szórakozást jelenthet felkutatni és beazonosítani ezeket - nagyvadat persze nem fogunk találni a lakótelepen, a kacskaringós nyomvonalat követve viszont könnyen rájöhetünk, ki rúgott be a helyi kocsmában. Nem kedvtelésből, hanem kötelességből nyomoz Fraser, a kanadai hegyivadász, aki süket kutyájával, Diefenbakerrel és egy chicagói zsaruval, Ray Vecchióval dolgozik együtt, jobbára havas környezetben.

--------------------------------

Filmforgatás

Önök is forgathatnak filmet közvetlen környezetükről, miként a Miért éppen Alaszka? filmőrült indiánja, Ed Chigliak tette Cicelyvel. Művükből idővel kordokumentum is válhat, hisz elképzelhető, hogy a jövőben - a globális felmelegedés következtében - már sosem fogunk ennyi havat együtt látni. Ha ehhez lusták is, Ed mintájára még mindig levelezhetnek világhírű rendezőkkel, többek között Woody Allennel, Steven Spielberggel és Martin Scorsesevel - így legalább az elméleti alapok meglesznek egy későbbi (tavaszi, nyári) filmhez.