A színészt elvonóintézetben kezelik, az USA-ban igen sikeres Két pasi meg egy kicsi forgatása pedig egy időre leállt.

Charlie Sheen jelenleg elvonóintézetben tartózkodik, sajtósa, Stan Rosenfield közlése szerint, így a világ számos országában vetített, népszerű Két pasi meg egy kicsi című szituációs komédia forgatása is áll - ennek ugyanis egyik főszereplője a 2009 karácsonyán letartóztatott, majd azóta szabadlábon védekező színész. A rendőrségi ügyről, az incidensről itt olvashat többet.

Nemcsak Sheen van rehabilitációs intézetben, hanem felesége, Brooke Muller is. A színész két hétig várhatóan ott is marad, legközelebb március 15-én kell megjelennie a bíróságon. Szóvivője nem kívánta pontosítani, melyik intézetben kezelik Sheent, nyugalmat kért a színész számára, ugyanakkor jelezte, hogy a döntést ő maga hozta, preventív jelleggel.

A sorozat amerikai anyacsatornája, a CBS és a Két pasi meg egy kicsi gyártóstábja közleményben megerősítette, hogy a komédia forgatása leállt - a munkatársak pedig minden jót kívántak a színésznek, aki legrosszabb esetben akár három évet is kaphat életveszélyes fenyegetésért, testi sértésért és garázdaságért.