Belehalt a kísérletbe a túlélőművész utánzója

Vágólapra másolva!
A Survivorman egyik rajongója életét vesztette, pedig a show-ból tanult túlélő technikákat próbálta alkalmazni a vadonban.
Vágólapra másolva!

A kanadai Richard Code - a thestar.com nyomozása szerint - múlt csütörtökön indult el az ontariói vadonba, ahol élelem és sátor nélkül szerette volna kihúzni pár napig. Főbérlőjének hagyott egy cetlit, hogy hívja a rendőrséget, ha vasárnap estig nem ér haza -, miután hétfő reggel sem volt sehol, nyomozás indult utána.

Holttestére szerdán bukkantak rá Huntsville városától nem messze, egy mocsaras, hólepte területen; a rendőrségi jelentés szerint hipotermia, vagyis kihűlés okozta a halálát. Code korábban is tett hasonló kirándulásokat a vadonban, és valószínűleg most is azokat a túlélőtechnikákat szerette volna tesztelni, amelyeket a Discovery Channel egyik műsorából, a Survivorman-ből (magyarul Túlélőember) lesett el Les Stroudtól.

A thestar.com-nak a túlélési technikákat oktató Gino Ferri úgy nyilatkozott, hogy a hasonló show-k nagyon szórakoztatók ugyan, de valós helyzetekre kevéssé tudnak felkészíteni. "Úgy ábrázolják a vadont, mintha az egy romantikus hely lenne. Nos, valóban az, amíg megvan az összes felszerelésed, és nyugodtan kempingezel. Ha már a túlélés a tét, akkor egy rémálom" - mondta.