Elhunyt Merlin Olsen, A farm, ahol élünk szereplője

Vágólapra másolva!
69 éves korában elhunyt Merlin Olsen, akit a magyar nézők leginkább A farm, ahol élünk című sorozatból ismerhetnek.
Vágólapra másolva!

Március 11-én, rákbetegsége következtében hunyt el Merlin Olsen. Legismertebb szerepét A farm, ahol élünk-ben játszotta: ő jelenítette meg Jonathan Garveyt, a főszereplő, Charles Ingalls barátját, akivel együtt dolgozott a földeken és a malomban. A színész ezután csak pár, itthon kevéssé ismert sorozatban szerepelt, olyanokban, mint a Father Murphy vagy az Aaron's Way.

Olsen egyébként amerikai-futballistaként kezdte a karrierjét, tagja volt a Los Angeles Rams erőteljes védőfalának, amely Fearsome Foursome néven vált híressé. 1962-ben az év újoncának választották, majd tizenöt évet lehúzott a profi ligában, és ez idő alatt egyetlen mérkőzést sem hagyott ki.