Komédiasorozat készül Labancz Lillával

Vágólapra másolva!
A Duna TV Diplomatavadász címmel heti komédiasorozatot forgat Gubík Ági, Csonka András, Miller Zoltán, Labancz Lilla, Szűcs Kinga, Sallai Nóra szereplésével. A munka március 11-én kezdődött.
Vágólapra másolva!

Ahogy a Duna TV megígérte, sorozatgyártásra is költ 2010-ben, így még tavasszal új sorozatot indít, Diplomatavadász címmel, Gubík Ági, Csonka András, Miller Zoltán, Labancz Lilla, Szűcs Kinga és Sallai Nóra szereplésével. A csatorna közleménye szerint a vígjáték a "Jóbarátok, a Melrose Place vagy a Szerelmek Saint Tropez-ban mintájára a humoros párbeszédek, abszurd helyzetek, és drámai fordulatok sorozata lesz."

A 45 perces részekre vágott sorozatot a Parabel Studio Kft. gyártja, a producer Sallay Edina, a rendező N. Forgács Gábor (korábban az Álom.net című filmet készítették együtt), a forgatókönyvet Szélesi Sándor, Szkurka Szilvia és Fekete Fruzsina írták.

duna tv

A főszereplők főképp harmincas, rendes egzisztenciával rendelkező nők, akik minden részben újabb férfira vetik ki hálójukat. Mivel kedvelik a jó kocsikat, az exkluzív partikat, kézenfekvő, hogy diplomataférjet keressenek maguknak.

A komédiasorozat forgatása március 11-én kezdődött.