Peren kívüli megegyezést keres a Bagi-Nacsa páros

Vágólapra másolva!
Egy három éve húzódó tévés pereskedés végére tenne pontot a Bagi-Nacsa páros. Hajdú Péter 2007 márciusában 52 millió forintra perelte a humoristákat elmaradt jövedelem, illetve kártérítés címén.
Vágólapra másolva!

Nacsa Olivér és Bagi Iván még 2006-ban szerződtek Hajdú cégével, de az együttműködés igen rövidre sikerült, hiszen csak egy szilveszteri adásra futotta - utána a páros már nem kívánt az ATV-n szerepelni, noha érvényes szerződése volt Hajdú Péterrel, a tervezett műsor gyártójával. Miután utóbbi beperelte a párost, 2009 augusztusában jogalap tekintetében született első fokú döntés, azaz a bíróság úgy találta, hogy a saját néven szerződő humoristák valóban szerződést szegtek. Többet erről itt olvashat.

A Blikk értesülése szerint a humoristák belátták, hogy nem volt korrekt sms-ben lemondani a forgatásokat, így peren kívüli megegyezésben gondolkodnak. "Keressük a békés megoldást, de azon kívül, hogy Hajdú Péterrel beszéltünk a peren kívüli megegyezés lehetőségéről, más nem történt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ez a megállapodás összejön-e, és ha igen, akkor mégis milyen feltételekkel, mert ha nem sikerül megegyeznünk, akkor folytatódik a per" - nyilatkozta Bagi Iván a lapnak.

"Nyitott vagyok a peren kívüli megegyezésre. Sem nekem, sem pedig az ATV-nek nem az a célunk, hogy tönkretegyük anyagilag a Bagi-Nacsa párost, de vannak bizonyos költségek, amelyeket meg kell fizetni" - mondta a producer.