Régi kedvencet porolt le a Duna tévé

2010.04.07. 11:24

A Duna Televízió április 10-től újra adja a Daktari című klasszikus sorozatot, amely annak idején itthon is nagy siker volt.

Talán emlékeznek még a nézők: a Daktari egy afrikai állatviselkedéstani központban játszódik, főhőse egy állatorvos (akit a "doktor" szuahéli megnevezése után szólítanak Daktarinak), a lánya, egy bandzsa oroszlán és egy szeleburdi csimpánz. A különálló, önmagukban is élvezhető epizódok azt mutatják be, hogy a kis csapat miként harcol a vadorzók ellen, és védi meg a helyi vadvilágot.

Forrás: Duna TV

Az amerikai (részben Afrikában, részben az Egyesült Államokban forgatott) sorozatból 1966 és 1969 között 89 rész készült, alapjául a Clarence, a bandzsa oroszlán című egészestés kalandfilm szolgált. A történet részben valós eseményeket dolgoz fel, a korábban állatidomárként ismert forgatókönyvíró-rendező, Ivan Tors ugyanis egy kenyai utazása során találkozott A. M. "Toni" Harthoorn állatorvossal, akiről Daktari figuráját mintázta.