Fizetős lesz az RTL és a Tv2 néhány webes tartalma

Vágólapra másolva!
A közeljövőben már nem csak ingyenes tartalommal találkozhat a két nagy csatorna honlapjára látogató. A Viasat3 nem tervez fizetős, webes tartalmat.
Vágólapra másolva!

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója a Kreatívnak beszélt először arról, hogy hamarosan fizetnie kell majd az internetezőknek a csatorna honlapján az egyes tartalmak megtekintéséért. Kolosi az [origo]-nak elmondta, hogy még nincs döntés arról, hogy mikor vezetik be az új rendszert, és a fizetési konstrukciókról sem tudott bővebbet mondani. "Egyelőre tehát minden marad ingyenes, illetve reklámalapon finanszírozott, de tényleg csak egyelőre. Azaz, nem kizárt, hogy nemsokára döntünk a bevezetés időpontjáról is" - tette hozzá.

A Tv2 részéről Koltay Tamás PR-csoportvezető, szóvivő lapunk érdeklődésére elmondta, hogy hasonló lépést fontolgat a Tv2 is. Varró Balázs, a harmadik legnézettebb kereskedelmi tévé PR-menedzsere ugyanakkor jelezte, hogy a Viasat3 nem tervez ilyesmit a közeljövőben.

Az RTL Klub és a Tv2 lépése összefügghet azzal, hogy 16 százalékkal csökkentek a Magyarországon működő televíziós társaságok reklámbevételei 2009-ben, az egy évvel korábbihoz képest. Erről bővebben itt olvashat.