Hajdú B. István szokatlan szerepben

Vágólapra másolva!
A Beugró április 23-i adásában Hajdú B. István is feltűnik: színészi játék helyett sok szövegre számíthatunk.  
Vágólapra másolva!

A Beugró korábban is vonultatott már fel vendégjátékosokat, de eddig inkább színészekre bízta az improvizatív feladatok megoldását: feltűnt már a műsorban többek között Básti Juli, Oroszlán Szonja, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Fenyő Iván, Gesztesi Károly és Kamarás Iván.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Április 23-án azonban egy sportkommentátor, Hajdú B. István lép színpadra, akinek a rögtönzött szövegeléssel szintén nincs gondja - ezt a mérkőzések közvetítésekor már tapasztalhatta a közönség. A tévés a Blikknek elmondta, teljes titokban csempészték be a színfalak mögé, így kiléte a Beugró négy állandó színésze, Pokorny Lia, Kálloy Molnár Péter, Rudolf Péter és Szabó Győző számára is csak az utolsó pillanatban derült ki.

A műsort (melynek előzetese itt megnézhető) 21.15-től a Cool TV-n tekinthetik meg a nézők, Hajdú B. Istvánnal készített korábbi interjúnk pedig itt olvasható.