Novodomszky Éva és Szántó Dávid vezeti az Aranyágat

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió ismét megrendezi az Aranyág című produkciót, lehet adakozni a beteg gyermekek javára.
Vágólapra másolva!

Május 2-án 21 órától ismét lesz Aranyág az m1-en: a Magyar Televízió 1995 óta rendezi az azonos nevű jótékonysági esteket, melyekkel beteg gyerekek számára gyűjt pénzt. A kezdeményezést előadóművészek támogatják, akik közel száz percben adnak műsort a nézőknek, ez idő alatt lehet felajánlani az adományokat.

Forrás: MTV

Az idei esemény házigazdája Novodomszky Éva és Szántó Dávid lesz, a fellépők között pedig olyanokkal találkozhatunk, mint Oláh Ibolya, a Csík zenekar, Balázs Fecó, Bangó Margit, Szakcsi Lakatos Béla, a Republic, a Pa-dö-dő, Zséda, Keresztes Ildikó vagy Fesztbaum Béla.

A jótékonysági est egyébként az amerikai televíziózásban is bevett műfaj (ott telethonnak hívják), a haiti földrengés alkalmával például George Clooney szervezett hasonlót az áldozatok megsegítésére.