Született feleségek: bizonytalan jövő

Vágólapra másolva!
A Deadline Hollywood információi szerint az ABC nyolc évadot akar, a producer kilenccel tervez, a főszereplők szerződése pedig hét szezonra szól.
Vágólapra másolva!

A Született feleségek 2004-ben indult, jelenleg az USA-ban a hatodik évad végénél tart. A sikersorozatnak is vége lesz egyszer, de nincs kitűzve egy dátum, mint a Lost esetében: a Deadline Hollywood úgy tudja, hogy az ABC még két évadot, tehát összesen nyolcat akar, ugyanakkor Marc Cherry producer kilenccel tervez. A helyzetet komplikálja kissé, hogy a sztárok, Marcia Cross, Teri Hatcher, Felicity Huffman, és Eva Longoria Parker (utóbbi kettő a képen) szerződése még egy évre, a hetedik végéig szól, azaz velük is meg kell egyezni a folytatásról.

Forrás: MTI

Áprilisban sokat cikkeztek a lapok a sorozatról, mert egy korábbi szereplő, Nicollette Sheridan beperelte az alkotót. A keresetben azt állította, hogy Cherry egy alkalommal megütötte őt a forgatáson (miután a színésznő kérdezett valamit a forgatókönyvről), és egyébként is "rendkívül sértőn és agresszíven" viselkedett a neki dolgozó stábtagokkal. A sértett - a TMZ információi szerint - több mint 20 millió dolláros kártérítést követel.