Celebpankrációban bízik a Music TV

Vágólapra másolva!
Hulk Hogan - Celebpankráció címmel megy egy műsor a hazai Music TV-n, melyben az egykori pankrátor, sztárok edzőjeként tér vissza. Az MTV programigazgatója szerint ez a műfaj Magyarországon még nem igazán ismert, de a fiatalok körében népszerű lehet.
Vágólapra másolva!

Május 4-én indult el az MTV-n a Hulk Hogan - Celebpankráció, amelyben (egy-két kivételtől eltekintve) itthon kevéssé ismert celebek küzdenek a legjobb pankrátor címéért. A Dennis Rodmant és Sylvester Stallone fiát, Franket is felvonultató mezőnyt a műfaj legendája, Hulk Hogan edzi - az ő munkáját a Pankrátor Világbajnokság volt szervező elnöke, Eric Bischoff és a mai napig aktív menedzser, Jimmy Hart segíti, valamint profi bunyósok, Brutus Beefcake és Brian Knobbs is feltűnnek a műsorban.

A produkció tehát szakmailag is odateszi magát, nemcsak az a célja, hogy megmutassa, miként bénáznak a celebek. Az edzésprogram egyébként igen változatos, amellett, hogy a sztárok természetesen az alapvető birkózó fogásokat is elsajátítják, a közönség szórakoztatásának látványos módozatait és az ellenfél verbális lealázását is megtanulják - vagyis képbe kerülnek azt illetően, hogy miként működik a pankrációbiznisz.

A modern pankrációban ugyanis hangsúlyosabbak a showelemek, mint maga a bunyózás. Az Egyesült Államokban, illetve Kanadában odáig mentek e tekintetben, hogy a mérkőzések menetét is előre eldöntötték, így a nézők nem valódi küzdelmet, hanem egy jól megkoreografált produkciót láthattak - ami így a reality műfajához is közelebb hozza a pankráció közvetítéseit. Szándékoltan színházszerű a sportág mexikói válfaja, a lucha libre is, ahol nem ritkán valószerűtlen események is helyet kapnak - ellentétben a japán stílussal, amely viszont a minél reálisabb megjelenítésre törekszik.

Bár a világon több helyütt gyakorolják a pankrációt, a legnagyobb kultusza mégiscsak az Egyesült Államokban van, ahol párhuzamosan több szervezet dolgozik azon, hogy promotálja a műfajt, és befuttassa a saját sztárjait. A legnagyobb ilyen csoportosulás a World Wrestling Entertainment (WWE), amely a nyolcvanas években Hulk Hogant is felfedezte, a Friday Night Smackdown című műsorral pedig remek nézettséget ért el a CW csatornán.

Siker lehet itthon is?

A pankrációnak Magyarországon nincs túl nagy múltja, de az MTV programigazgatója, Lengyel Attila bízik abban, hogy a Hulk Hogan - Celebpankráció így is sikeres lesz - ha más nem, a főhős személye miatt: "Hulk Hogan az MTV egyik legnépszerűbb szereplője, műsorai, a Hogan Knows Best és a lánya életét végigkövető Brooke Knows Best a csatorna legnézettebb sorozatai között vannak. A Celebpankráció nem egy hagyományos pankrátor műsor, hiszen Hulk edzőként készíti fel a sztárokat a versenyre, és a laikusoknak is érthetően magyarázza el a sport szabályait. A sorozat az ő humora és egyénisége köré épül" - mondta el lapunk megkeresésére.


A programigazgató szerint mindazonáltal a pankráció is vonzhatja a fiatalokat: "Ez a műfaj Magyarországon még nem igazán ismert, de csatornánk minidig is a formabontó, újszerű tartalmakról volt híres, így lesz ez a jövőben is. Nézői összetételünk (a 15-29-es korcsoportban) az esti sávban ráadásul általában a férfiak irányába mozdul el. A Celebpankráció is egy fiús tartalom, de persze a vagányabb lányoknak is bejöhet".