Jack Bauer letette a fegyvert

Vágólapra másolva!
A Lost után egy nappal, május 24-én egy másik markáns sorozat, a 24 is elbúcsúzott a képernyőtől. Amíg a misztikus széria zárásáról megoszlanak a vélemények, addig a 24 búcsújáról a legtöbb külföldi kritikus szuperlatívuszokban beszél, Jack Bauer régi formájához méltón vetett véget tévés pályafutásának, kalandjai talán moziban folytatódnak.
Vágólapra másolva!

A 24 az amerikai tévéipar talán legaddiktívabb terméke volt az elmúlt években, olyanoknál is okozhatott függést, akik amúgy immunisak voltak a többi, szintén erős rajongói bázis kiépítésén dolgozó szériával szemben. Az Alias óta nem is volt ilyen hatású akciósorozat, és ebben a műfajban Jack Bauer és csapata nagyobb sikereket ért el, mint J. J. Abrams 2006-ban véget ért kémes-ügynökös szériája.

A világsiker fényében különös, hogy Magyarországon - ahol a Cobra 11-féle német akciósorozat éveken át a legnézettebb heti széria volt - sem az RTL Klubon, sem az MTV-n, sem a Cool tévén nem tudott jelentős nézettséget hozni. Az egyik ok az lehet, hogy az AGB Nielsen adatai szerint a magyar tévézők az epizodikus, azaz minden részben önálló sztorival bíró sorozatokat kedvelik inkább, a 24 pedig folyamatos figyelmet igényelt, noha egy-két rész kihagyása után is fel lehetett venni a fonalat.

A sorozat 2001 novemberében került először képernyőre, a Maffiózók után csatlakozott az olyan filmszerű sorozatok táborához, amelyek kiváló karakterábrázolással és cselekményvezetéssel, látványos akciókkal vagy éppen egy-egy nagy névvel próbálták magukhoz édesgetni a nézőket. Kiefer Sutherland így egyike volt az első filmszínészeknek, akik megérezték a televíziózásban rejlő új lehetőségeket: úgy vállalt el tévés főszerepet, hogy előtte csak két-három vendégszerepben láthattuk a képernyőn. Az időzítés pedig nem is lehetett volna jobb: 2001-ben, a szeptemberi terrortámadások után az amerikai nézőknek szükségük volt egy hősre, aki - legalább a tévében - megmenti az Egyesült Államokat egy nukleáris támadástól, aki minden megtesz az elnökért, aki megszabadítja a gonosztól az országot.

A 24 fő vonzerejévé (a fent említett elemek mellett) a valós idejű időkezelés vált, miszerint a képernyőn látott események pontosan annyi idő alatt történnek, mint amennyi a valóságban is eltelik a film nézése közben. Mozifilmeknél már korábban előfordult hasonló (elég csak Agnes Varda klasszikusára, a Cléo öttől hétig-re gondolni), de a tévés szériáknál a 24 vezette be a módszert, amit aztán átvett például a Big Day című vígjátéksorozat is.

A széria hatása más téren is tagadhatatlan: epizódjait jogi egyetemen elemezték, az azokban szereplő kínzási módszereket pedig az Irakban szolgáló amerikai katonák is átvették. A sorozatot egy időben muszlim aktivisták is támadták, szerintük az alkotók sematikusan ábrázolták a vallás híveit. A Fox ekkor nyilatkozatot adott ki arról, hogy a produkcióban mindenféle gonosztevőt felvonultatnak: "Az elmúlt évadok során a gonoszok között volt balti államból származó, német, orosz, iszlám fundalista, sőt maga az Egyesült Államok elnöke is. Egyetlen népcsoportot sem emeltünk ki azért, hogy megalázzuk."

A sorozatot ennek ellenére másfelől is érte támadás, az amerikai szülők hatékonyan működő médiafigyelő szervezete, a Parents Television Council (PTC) az ötödik évad után közleményben szidta a produkciót: "A 24 a legnagyobb bűnt követi el a televízióban: gyakran és naturálisan ábrázolja a kínzást." Kirohanásuk annyiban jogos volt. hogy a 24 az első öt évad során összesen 67 kínzási jelenetet mutatott be, ami még az amerikai televíziózás erőszakos világában is rendkívül soknak számít.

A 24 kritikai fogadtatása azonban a rengeteg támadás ellenére is pozitív volt, a sorozat tizennyolc Emmyt és két Golden Globe-díjat kapott. Külföldi elemzők szerint a 24 még Obama megválasztására is hatással volt, azzal, hogy már korábban egy afroamerikait tett meg az Egyesült Államok elnökének - igaz, ezzel maga Sutherland sem értett egyet: "Csak nem gondolják komolyan, hogy a show-nk segítette be az első afroamerikait a Fehér Házba? Egyszerűen a jövőbe láttunk" - mondta a Newsbeatnek.

A show hatásáról, illetve népszerűségéről az Entertainment Weeklynek is beszélt a főszereplő: "Egészen érdekes dolog, amikor az emberek elfelejtik, hogy ez egy tévéműsor, és politikailag, társadalmilag úgy elemzik az ábrázolt eseményeket, mintha azok valóban megtörténtek volna. Ez egy kétélű fegyver, hisz egyrészt nagyon tetszik, hogy az emberek ennyire élvezik a sorozatot, másrészt sokan többet látnak bele, mint ami tényleg benne van".

Az utolsó nap

Miután a hazai tévék tempójában még messze az utolsó évad, utolsó epizód, csak az olvassa tovább a cikket, akit nem zavar, ha előre kiderülnek részletek!

Ahogy telt az idő a 24-ben, a központi szuperügynök, Jack Bauer eleven figurából egyre inkább kétdimenziós, sematikus alakká változott, az utolsó, nyolcadik évad is ennek megfelelően, eléggé döcögősen indult, a zárás viszont - a külföldi lapok szerint - ragyogóra sikeredett: a Cleveland.com újságírója például "elgondolkodtatónak és izgalmasnak" nevezi a finálét, a Baltimore Sun szerzője pedig arról számol be, hogy legalább két éve nem élvezte ennyire a 24-et.

fox

A széria záró évadjában Jack Bauer New Yorkban tölt el egy kemény napot, ahol az ENSZ-be érkező közel-keleti vezetőt, Omar Hassant kellene megóvnia egy merénylettől. Az ügynök azonban ezúttal kudarcot vall, a politikus ugyanis meghal, így a hangsúly a továbbiakban arra tevődik át, hogy Jack megtalálja a gyilkosokat. Kiderül, hogy az orosz elnök nyakig benne van az ügyben, világméretű összeesküvés rajzolódik ki a nézők előtt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5CFSuIWikUrzSGtT


A nyolcadik évad trailere

Jack először személyes ügyként kezeli a dolgot, de aztán - Chloe segítségével - meggyőzi magát, hogy nem az a megoldás, ha végez az orosz elnökkel: bizonyítékokat kell szereznie, amiket aztán nyilvánosságra hozhat. A kétórás záró epizód első fele így Jack gyötrődéséről szól, második fele pedig a filmbeli amerikai elnök, Allison Taylor vívódását mutatja be, akinek ki kell állnia a világ elé, hogy mindenkit tájékoztasson az ügyről. A lelki küzdelem ábrázolása mindkét esetben igen pontos, a tengerentúli kritikák szerint a nézők igen erős pillanatoknak lehetnek tanúi.

FOX

A fináléról Kiefer Sutherland így nyilatkozott az Entertainment Weeklynek: "Érdekes, ahogy a történet visszakanyarodik az első évhez, ahol még nem a bolygó megmentéséről volt szó. Nem egy atombombáról, például. Itt két karakterről van szó. Ez sokkal megindítóbb, mint amennyire vártam, és az ismerőseim, akik már látták a zárást, szintén ezt érezték."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=E2h4yErF7Kx28GnC


Sutherland búcsúja

A finálé tehát Jack és Chloe viszonyának is szép zárást ad, emellett pedig megteremti a helyzetet, amiből a majdani mozifilm továbbléphet - a 24 története ugyanis nem biztos, hogy véget az tévésorozattal.

--------------------------

Valótlanul állítottuk, hogy az NBC megvette a jogokat, s hasonló formátumú, szintén a CTU-nál játszódó történetet készíthet, csak épp más szereplőkkel. A hír több külföldi hírportálon is megjelent, majd rövidre rá eltűnt. A tévedésért elnézést kérünk.